Ugrás a tartalomra

DK: a Fidesz dupla rezsiemelést hajt végre

Létrehozva
A rendszerhasználati díjak emelésével a Fidesz valójában dupla rezsiemelést hajt végre - jelentette ki a Demokratikus Koalíció (DK).

A DK alelnöke hétfői, online sajtótájékoztatóján hivatkozásként azt mondta, hogy több száz olyan állampolgári jelzést kaptak, amelyek szerint a kormány nemcsak az áram árát emelte fel, hanem a rendszerhasználati díjat is.

A Demokratikus Koalíció azonnali magyarázatot vár a kormánytól, miért titkolta el, hogy dupla rezsiemelést hajt végre - jelentette ki a képviselő. Mikor akarták elmondani, hogy a rendszerhasználati díjak megemelése miatt mindenkinek emelkedni fog az áramszámlája, még azoknak is akiknek a fogyasztása belefér a kedvezményes mennyiségbe - tette fel a kérdést.

Varju László újabb felvetésként fogalmazta meg, hogy pontosan mekkora "megszorítást hajtanak végre a dupla rezsiemeléssel", mekkorát emelnek a rendszerhasználati díjon? Ismét Orbán Viktor miatt kerültek nehezebb helyzetbe a családok, mert a miniszterelnök miatt van rezsiemelés és válság Magyarországon - állította az ellenzéki politikus.

Ez is érdekelhet

Martinban szerepelnek
MiskolcSport
A hétvégén Szlovákiában versenyeznek a DVTK atlétái.
Értéket teremt a miskolci gazdasági életben
MiskolcGazdaság
A miskolci gazdasági élet egyik meghatározó szereplőjét ismerték el a dr. Szentpáli István Kamarai Díjjal: Bodnár László, a Ten Pao Electronics Hungary Kft. cégvezetője kapta az elismerést, példaértékű szakmai munkájáért és a kamarai közéletben vállalt aktív szerepéért.
Nyitott Szertárkapuk - gyermeknap a tűzoltóságon
Gyereknap a tűzoltóknál: egy napra minden gyerekből igazi hős lehet Borsodban
MiskolcSzabadidő
Május utolsó vasárnapján újra kitárulnak a tűzoltólaktanyák kapui, és a gyerekek testközelből élhetik át, milyen a tűzoltók világa.
„A hagyományok tisztelete stabilitást ad”
MiskolcOktatás
Az Egyetemért – A Városért díj kitüntetettje prof. dr. Csák Csilla Gabriella számára nagy jelentőséggel bír, hogy a nemzetközi és országos szakmai díjak és elismerések mellett a helyi közösség is elismeri a tevékenységét.