Ugrás a tartalomra

Párbeszéd: az önkormányzatok kapják meg a kötelező feladatokra a pénzt a kormánytól!

Létrehozva
A Párbeszéd azt követeli, hogy pártállástól függetlenül minden önkormányzat kapja meg a szükséges állami támogatást a kötelező feladatok ellátásához, az állami energiakereskedő MVM pedig biztosítsa az önkormányzatok energiaellátását - ismertette a párt önkormányzatokért felelős elnökségi tagja szombati online sajtótájékoztatóján.


    
Szabó Zsolt, aki Dunaújváros alpolgármestere is, azt mondta: szakértői becslések szerint az önkormányzatok költségvetéséből legalább 3000 milliárd forint hiányzik ahhoz, hogy a jelenlegi árakon ki tudják fizetni energia- és gázszámláikat. Ez a települési költségvetések kétszerese, ha pedig ez a kiadás az állam nyakába szakadna, akkor az államháztartási hiányt duplázná - közölte.
    
Hozzátette: a települések költségvetésének 60 százalékát a bérköltség teszi ki, és ha a 15 százaléknyi energiaköltség megtízszereződik, a települések könnyen finanszírozhatatlanná válnak; a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége szerint az önkormányzatok 90 százalékának okozhat nehézséget a rezsi kigazdálkodása.

Kép
Szabó Zsolt. Fotó: Dunaújváros Online

    
Úgy fogalmazott: augusztustól az önkormányzatok elvesztették "a rezsiharcos Orbán-kormány" védelmét, és már csak piaci áron tudják beszerezni a gázt vagy energiát.
    
A települések most a békebeli tarifák tízszereséért-húszszorosáért tudnak áramot vagy gázt vásárolni, ha annyira szerencsések, hogy kapnak árajánlatot a kereskedőtől, sok esetben ugyanis a kereskedők nem is adnak ajánlatot az önkormányzatoknak - mondta Szabó Zsolt.
    
Az ellenzéki politikus kijelentette: követelik, hogy az állam azonnal segítse meg az önkormányzatokat, pártállástól függetlenül kapják meg a kötelező feladatok ellátásához szükséges forrásokat, az MVM pedig segítse az önkormányzatokat a kiegyensúlyozott és biztonságos energiaellátásban.
---

Ez is érdekelhet

„A hagyományok tisztelete stabilitást ad”
MiskolcOktatás
Az Egyetemért – A Városért díj kitüntetettje prof. dr. Csák Csilla Gabriella számára nagy jelentőséggel bír, hogy a nemzetközi és országos szakmai díjak és elismerések mellett a helyi közösség is elismeri a tevékenységét.
Csak az ifik játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: az MVSC-Miskolc együttese szabadnapos lesz.
Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
„Fazekas, Fazekas!” – tomboló sikerrel zárult az idei táncgála
MiskolcOktatásKultúra
A Fazekas iskola 42. táncvizsgáján több mint 200 táncos lépett színpadra, akik két napon át mutatták be az egész évben tanult koreográfiákat.
Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.