Ugrás a tartalomra

Holtan találtak egy nőt Jobbágyiban

Létrehozva
A halálesetet még szombat este jelezte egy helyi lakos, a nő élettársát előállították a rendőrök.

Holtan egy találtak egy nőt Jobbágyiban a lakásán, élettársát őrizetbe vették - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu honlapon vasárnap reggel.
  
A nő haláláról szombat este állampolgári bejelentés nyomán értesült a rendőrség. Az esettel kapcsolatban felmerült az idegenkezűség gyanúja, amelyet a helyszínen megjelent igazságügyi orvosszakértő is megerősített.
    
A főkapitányság halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt büntetőeljárást indított a nő 59 éves élettársa ellen, akit gyanúsítottként hallgattak ki, és őrizetbe vettek - derül ki a közleményből.

Ez is érdekelhet

„A hagyományok tisztelete stabilitást ad”
MiskolcOktatás
Az Egyetemért – A Városért díj kitüntetettje prof. dr. Csák Csilla Gabriella számára nagy jelentőséggel bír, hogy a nemzetközi és országos szakmai díjak és elismerések mellett a helyi közösség is elismeri a tevékenységét.
Csak az ifik játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: az MVSC-Miskolc együttese szabadnapos lesz.
Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
„Fazekas, Fazekas!” – tomboló sikerrel zárult az idei táncgála
MiskolcOktatásKultúra
A Fazekas iskola 42. táncvizsgáján több mint 200 táncos lépett színpadra, akik két napon át mutatták be az egész évben tanult koreográfiákat.
Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.