Ugrás a tartalomra

Változik a magyar abortusztörvény

Létrehozva
Pintér Sándor elrendelte az abortusztörvény módosítását, csütörtökön életbe is lép a rendelet.

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent az a belügyminisztériumi rendelet, ami átírja a korábbi, 1992-ben alkotott, a magzati élet védelméről szóló törvényt. Pintér Sándor az egyik mellékletében alkalmazott változtatást, az immár 20 éves rendelet mellékletében a terhesség megszakításához szükséges kérőlapon módosított.

Mostantól az állapotos nőknek be kell majd mutatniuk egy olyan szülész-nőgyógyász által kiállított leletet, ami rögzíti, hogy a várandós kismama számára az egészségügyi szolgáltató a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta.

A „magzati életfunkciók működésére utaló tényező” nem más, mint a szívhang. Mostantól tehát minden kismamának meg kell hallgatnia a magzat szívhangját, mielőtt az abortusz mellett dönt.

Ez egyébként már régóta téma a magyar közéletben, az akkor még jobbikos Dúró Dóra már 2016-ban beterjesztett egy javaslatot arról, hogy a terhességmegszakítás előtt kötelező legyen meghallgatni a magzat szívhangját. A politikus a javaslatot 2018-ban már a Mi Hazánk Mozgalom színeiben ismét benyújtotta.

Magyarországon a terhesség megszakítására csak meghatározott indok megjelölésével van lehetőség. Ilyen indok az, ha a terhesség bűncselekmény (szexuális erőszak) következménye, a terhesség a terhes nő egészségére veszélyes, a magzat valószínűleg súlyos fogyatékosságban vagy károsodásban szenved, a terhes nő súlyos válsághelyzetben van. Alapesetben a 12. hétig végezhető el a terhességmegszakítás, de vannak olyan kivételes esetek, amikor ez a határidő kitolódhat akár a 24. hétig is. Sőt van olyan eset is, amikor bármeddig megszakítható a terhesség.

A belügyminiszter rendelete alig két napon belül, szeptember 15-én életbe lép.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.