Ugrás a tartalomra

Idén is a MIHŐ-é a legjobb ügyfélszolgálat

Létrehozva
2020 után ebben az esztendőben is több kategóriában jeleskedett a MIHŐ csapata a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok Rangadóján.

Kép
Kopcsóné Szotiropulosz Renáta, Korózs András, Batta Krisztina, és Hernádiné Dr. Bónis Tímea. Fotó: Juhász Ákos

Idén is a Miskolci Hőszolgáltató Kft. (MIHŐ) csapata bizonyult a legjobbnak a Mesterfutam – Ügyfélszolgálatok Rangadóján. A versenyt szeptember hatodika és nyolcadika között rendezték meg Debrecenben, azon összesen kilenc távhőszolgáltató cég csapata indult el, ebben a mezőnyben lett a legjobb a miskolciak csapat. A nyertes csapat tagjai – Batta Krisztina, Hernádiné dr. Bónis Tímea és Kopcsóné Szotiropulosz Renáta – felkészültségüknek és tárgyi tudásuknak köszönhetően remekeltek a megmérettetésen.

 - A verseny három részből állt, az első egy szituációs feladat volt, ezt azt jelentette, hogy egy színész játszotta el az ügyfelet, és az ő problémáját kellett megoldani, amire maximum öt perc állt rendelkezésre  – mondta el lapunknak Batta Krisztina, aki kiemelte, ezt a feladatot kizárólag a neki, vagyis a miskolci csapatnak sikerült megoldaniuk.

Ezen kívül egy panaszos levélre is megfelelő választ kellett adniuk, illetve egy negyven kérdésből álló tesztet is meg kellett oldaniuk a versenyzőknek – ezt már Kollárné Molnár Ildikó, a MIHŐ ügyfélszolgálati főelőadója nyilatkozta.

„A versenyen a négy elérhető elismerésből, hármat a miskolci hőszolgáltató csapata hozott el, így a "Legjobb Ügyfélszolgálat Díja", a "Legjobb Személyes Ügyfélszolgálat Díja", és a Legjobb Tesztírók Díja is a miénk lett – mondta el a főelőadó, aki elismerését fejezte ki a nyertes csapat tagjainak.

A Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége több mint ötven tagvállalatot foglal magába, nagy hangsúlyt fektetnek a fejlődésre, amelynek egyik eszköze a Mesterfutam verseny.

Kép
Ügyintézés a MIHŐ ügyfélszolgálatán. Fotó: Juhász Ákos

Korózs András, a MIHŐ ügyvezető igazgatója felidézte, a megmérettetést legelőször 2020-ban rendezték meg, akkor is a miskolci távhőszolgáltató csapata végzett az első helyen. Az eredmények birtokában váltak jogosulttá arra, hogy a 2021-es rangadót a cégük rendezhesse. Az ügyvezető fontosnak nevezte azt, hogy a szakmában dolgozók folyamatosan frissen tartsák tudásukat, és ezt az ilyen versenyek is segítik.

- Fontos másrészt azért is, mert minden megmérettetés alkalom arra, hogy a tudásuk frissítése mellett találkozzanak a társcégek munkatársaival, eszmét cseréljenek, meglássák, hogy mások hogyan kezelik ugyanazokat a problémákat. Meggyőződésem, hogy ez nagyban segíti a szakmai munkát nemcsak a MIHŐ-nél, hanem más vállalatnál is – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

„A hagyományok tisztelete stabilitást ad”
MiskolcOktatás
Az Egyetemért – A Városért díj kitüntetettje prof. dr. Csák Csilla Gabriella számára nagy jelentőséggel bír, hogy a nemzetközi és országos szakmai díjak és elismerések mellett a helyi közösség is elismeri a tevékenységét.
Csak az ifik játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: az MVSC-Miskolc együttese szabadnapos lesz.
Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
„Fazekas, Fazekas!” – tomboló sikerrel zárult az idei táncgála
MiskolcOktatásKultúra
A Fazekas iskola 42. táncvizsgáján több mint 200 táncos lépett színpadra, akik két napon át mutatták be az egész évben tanult koreográfiákat.
Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.