Ugrás a tartalomra

Zöldterületeink jövőjét vitatták meg

Létrehozva
A zöldterületek fejlesztéséről és fenntartásáról rendeztek szakmai találkozót szerdán a miskolci polgármesteri hivatalban.
Kép
Fotók: Mocsári László

A környezet- és klímavédelem volt a témája annak a szakmai találkozónak, amit szerdán rendeztek meg a városházán. Az egésznapos program vendége volt Bardóczi Sándor, Budapest főtájépítésze, aki számos a fővárosban már alkalmazott jó gyakorlatról és tapasztalatról számolt be a résztvevők kérdéseire reagálva.

A többi közt szó volt a fakivágásokról, a zöldterületek és a parkolók kérdéséről, de a tiszta ivóvíz témáját is megvitatták a szakemberek. Varga Andrea alpolgármester a Miskolc Televíziónak a szakmai találkozó céljairól is beszélt.

Kép
Varga Andrea alpolgármester és Bazin Levente önkormányzati képviselő

- Mind a klímasemleges missziónk kapcsán, mind pedig a nyári hőhullámok és az aszály kapcsán megtapasztalhattuk a klímaváltozás negatívumait. Éppen ezért fontos városunknak a zöldterületek ápolása, gondozása, megóvása, sőt bővítése. Az ezzel kapcsolatos új módszerekről, eszközökről cseréltünk eszmét – mondta el az alpolgármester, aki hozzátette, az egész napos program során az önkormányzati cégek vezetőinek és szakembereinek és a polgármesteri hivatal dolgozóinak is volt módja kérdéseket feltenni Bardóczi Sándornak.

Kép
Bardózi Sándor, Budapest főtájépítésze és Szunyogh László miskolci főépítész

- A harmadik etapban miskolci sajátosságokról beszélgettünk a fővárosi főtájépítésszel, de ebbe a beszélgetésbe már a helyi civileket és civil szervezeteket is bevontuk, mert kíváncsiak voltunk arra, hogy ők hogyan látják Miskolc lehetséges fejlődési útjait – tette hozzá Varga Andrea. Összegzésként elmondta még: nagyon érdekes volt látni azt, hogy Budapesten milyen jól működik a civilek bevonása, a részvételiség a zöldterületekkel kapcsolatos kérdésekben, mint kiemelte, látszik, hogy ez a helyes út Miskolc számára is.

Ez is érdekelhet

„A hagyományok tisztelete stabilitást ad”
MiskolcOktatás
Az Egyetemért – A Városért díj kitüntetettje prof. dr. Csák Csilla Gabriella számára nagy jelentőséggel bír, hogy a nemzetközi és országos szakmai díjak és elismerések mellett a helyi közösség is elismeri a tevékenységét.
Csak az ifik játszanak
MiskolcSport
Labdarúgás: az MVSC-Miskolc együttese szabadnapos lesz.
Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
„Fazekas, Fazekas!” – tomboló sikerrel zárult az idei táncgála
MiskolcOktatásKultúra
A Fazekas iskola 42. táncvizsgáján több mint 200 táncos lépett színpadra, akik két napon át mutatták be az egész évben tanult koreográfiákat.
Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.