Ugrás a tartalomra

Veres Pál: Egyeztetések kezdődtek a MIVÍZ jövőjéről

Létrehozva
Az első tárgyalás szerdán történt meg, melyet még további egyeztetések követnek majd - írja a polgármester.

A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen született felhatalmazás birtokában megkezdtük az egyeztetéseket a miskolci víziközmű-cég jövőjéről - közölte csütörtökön Facebook-oldalán Veres Pál, Miskolc polgármestere.

A városvezető emlékeztetett, az állam a közelmúltban jelezte, hogy az önkormányzatok által üzemeltetett víziközmű-társaságok csak akkor kaphatnak a kormánytól veszteség-kompenzációt, illetve fejlesztési forrásokat, ha a víziközmű vagyon ingyenes átadásával a közszolgáltatás kötelezettségét is átadják az államnak.

- A miskolci önkormányzatnak nem maradt más lehetősége, mint megvizsgálni az átadás feltételeit. Közismert, hogy korábbi évek rezsicsökkentési intézkedései, az energia árak drasztikus emelkedése, a kormányzati döntések miatt jelentős mértékű önkormányzati bevételkiesések, valamint a működtetéshez és korszerűsítéshez szükséges további források kormányzati elzárása példátlanul nehéz helyzetbe hozta a miskolci vízszolgáltatást. Céljainkból azonban nem engedünk: az ivóvíz-szolgáltatás és a miskolci víz minősége nem romolhat, és a kormányzat nem sajátíthatja ki közös kincsünket, a miskolci-bükki karsztvizet. A legutóbbi rendkívüli testületi ülésen arra kaptam felhatalmazást, hogy a Nemzeti Vízművek Zrt.-vel folytassam le a tárgyalásokat, szigorú garanciákat kérve Miskolc, a miskolciak érdekében. 

Veres Pál elmondta, szerdán megtörtént az elsőkörös tárgyalás, de további egyeztetésre van szükség. "Látnunk kell, hogy a jelenlegi állapotában, a mostani gazdasági helyzetben állami segítség nélkül a víziközmű-szolgáltatás kigazdálkodhatatlan veszteségek nélkül nem üzemeltethető. A tárgyalásokat folytatjuk, ragaszkodva ahhoz, hogy a miskolci ivóvízszolgáltatás színvonala nem romolhat, hogy a miskolciak – bármilyen döntés születik is – a legjobb, legtisztább vizet kapják" - zárult a városvezető közleménye.

Ez is érdekelhet

Erős közösség a siker alapja
MiskolcSportSzabadidő
Folyamatosan fejlődik és bővül a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület képzési kínálata, a létszám nőtt, az oktatói háttér pedig erősödött az évek során. Az év sportolója díjat nyerték el csapat kategóriában, Miskolc város napján.
Arany és ezüst Szlovákiából
MiskolcSport
Rimaszombaton újabb érmeket szereztek a Miskolci VSC cselgáncsozói.
A Záró Akkord lesz a vége
MiskolcKultúra
Május 19-én különleges zenei élmény várja a közönséget az Ady Endre Művelődési Házban. Bartókos növendékek és tanáraik lépnek színpadra egy lendületes, sokszínű koncerten.

Pünkösdvasárnap Andókútra vonatozhatunk
MiskolcSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége vasárnapján különvonatot indít a LÁÉV Andókútra.