Ugrás a tartalomra

Kipróbálják, mennyit bír az Y-híd

Létrehozva
A keddi statikus terhelés során tizenkét, egyenként 37 tonnás teherautóval tesztelték a létesítmény szerkezetét, a munkálatok szerdán a dinamikus próbaterheléssel folytatódnak. 
Kép
Próbaterhelés az Y-hídon. Fotók: Juhász Ákos

Megkezdődött az Y-híd próbaterhelése. A létesítmény teherbíró-képességét kedden tizenkét, egyenként harminchét tonnás teherautóval kezdték meg. Bogdán Béla, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. projektirodájának vezetője lapunknak elmondta, először a statikus terhelést végezték el, szerdán pedig a dinamikus terhelések is elindulnak. 

Kép

- A statikus terhelés során a teherautók felálltak a hídra, a munkatársaim pedig azt mérték, hogy a szerkezet hogyan viselkedik a mintegy háromszáz tonnás terhelés alatt. A nap végére az adatokból az látszott, hogy a tervezett értékeknek meg fog felelni az építmény, így szerdán a dinamikus próbaterhelést is elvégezzük, aminek a lényege, hogy a teherautók a hídon való várakozás helyett mozgásban lesznek – részletezte a szakember. 

Kép

A mérések után viszont folytatódik a munka, hiszen a híd szerkezete, az aszfalt-kopóréteg már teljesen elkészült, munka azonban maradt a létesítményen. „Még hátra van a jelzőtáblák, valamint a csomópont jelzőlámpáinak telepítése, az útburkolat festése, mint ahogyan a kerékpárút építése, valamint a Kisfaludy utcai felüljáró építése is folytatódik” – tette hozzá Bogdán Béla.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a NIF terveit szerint a decemberben már megindulhat a gépjárműforgalom az Y-hídon. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Fazekas Táncgála a Művészetek Házában
„Fazekas, Fazekas!” – tomboló sikerrel zárult az idei táncgála
MiskolcOktatásKultúra
A Fazekas iskola 42. táncvizsgáján több mint 200 táncos lépett színpadra, akik két napon át mutatták be az egész évben tanult koreográfiákat.
Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében. Munkásságát mindvégig az emberség, a hiteles szolgálat és az elesettek iránti elkötelezett felelősségvállalás jellemzi, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.
Ilonka néni 100. születésnapját ünnepelte családja és barátai körében. Fotó: Rogosz Péter
Egy évszázad emlékei – Ilonka nénit köszöntötték 100. születésnapján
Miskolc
Száz év hosszú idő, amely mögött ott van a türelem, az elfogadás és az a csendes erő, amely végigkíséri az embert az élet útján. Bíró Lászlóné Ilonka néni 100. születésnapjára gyűltek össze a MESZEGYI Aranykor Idősek Otthonának lakói, barátai és családtagjai.
Túlméretes jármű halad át csütörtökön Miskolcon
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A szerelvény 44 méter hosszú.