Ugrás a tartalomra

Állami segítséget várnak az önkormányzatok

Létrehozva
Az önkormányzatoknak mindenképp állami segítségre van szükségük - jelentették ki a résztvevők a Megyei Jogú Városok Szövetségének hétfői közgyűlésén.
Kép
Hétfőn tartotta közgyűlését a Megyei Jogú Városok Szövetsége. Fotó: Bruzák Noémi, MTI

Veres Pál, Miskolc polgármestere hétfőn a Megyei Jogú Városok Szövetségének közgyűlésén vett részt Budapesten. A testület ülésén mind a 25 város vezetője ugyanazokat a problémákat említette: elszabadult energiaárak, kiszámíthatatlan gazdasági környezet, fékevesztett áremelkedés. Megegyezés született abban is: kormányzati segítség nélkül az önkormányzatok ezt a helyzetet nem tudják kezelni.

A Szita Károly, Kaposvár polgármestere által vezetett testület több témában is konzultációt tartott: elsőként Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ismertette, a Kormány milyen módon, milyen feltételek teljesülése mellett tud segítséget nyújtani a helyhatóságoknak. A 25 megyei jogú város jelenlegi intézményrendszerének fenntartása több mint 135 milliárd forint plusz kiadást jelent jövőre. A közgyűlési ülésen a miniszter megerősítette azt, amit a városvezetők is sürgettek: mindenképp állami segítségre lesz szükség, a kormány tárgyalni fog az önkormányzatokkal, és igyekszik segítséget nyújtani.

Ennek feltételeiről is szó esett: a Kormány és az önkormányzatok elsődleges feladata az alapellátások – mint például az óvodai, bölcsődei ellátás, a közlekedés, az idősellátás, a közétkeztetés – biztosítása. Ezen prioritások hatékony működtetéséhez takarékossági tervet kell készíteniük az önkormányzatoknak. Forráshiány esetén ezen terv jelenthet tárgyalási alapot a Kormány és a helyhatóságok között.

A miskolci önkományzat hónapokkal ezelőtt elkezdte felmérni az önkormányzat és intézményei, a Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatai működési költségeit, a megemelkedett energiaárak okozta többletkiadások mértékét. Ezen adatok ismeretében már folyamatban van egy költséghatékony működtetési program előkészítése, amelynek részleteit hamarosan ismertetik.

Ez is érdekelhet

Gecse Attila: „Sokszor kaptam útkészítő feladatot”
MiskolcEgyház
Gecse Attila református lelkipásztor több évtizedes kiemelkedő szolgálatával meghatározó szerepet tölt be Miskolc közösségi, szociális, oktatási és lelki életében. Munkásságát mindvégig az emberség, a hiteles szolgálat és az elesettek iránti elkötelezett felelősségvállalás jellemzi, ezért az idei ünnepi közgyűlésen Nívódíjat kapott.
Ilonka néni 100. születésnap
Egy évszázad emlékei – Ilonka nénit köszöntötték 100. születésnapján
Miskolc
Száz év hosszú idő, amely mögött ott van a türelem, az elfogadás és az a csendes erő, amely végigkíséri az embert az élet útján. Bíró Lászlóné Ilonka néni 100. születésnapjára gyűltek össze a MESZEGYI Aranykor Idősek Otthonának lakói, barátai és családtagjai.
Képgaléria
Balázs Győző Református Gimnázium vizsgakiállítása
Vizsgamunkáikat mutatják be a Balázs Győző diákjai
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Megnyílt a Balázs Győző Református Gimnázium végzős képzőművészeti diákjainak vizsgakiállítása szerdán a Tudomány és Technika Házában, ahol a látogatók a végzős diákok vizsgamunkáit tekinthetik meg, a digitális alkotásoktól a rajzi és festészeti munkákig.
Dolgoznak az Avason, folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról csütörtök reggel.