Ugrás a tartalomra

Etikus nem, de bizony szabályos volt a Kiss Ernőn parkoló négy autó

Létrehozva
A mozgó járműből történő olvasásra sarkalltak azok a kocsik, amiket a Kiss Ernő utca külső sávjában parkoltatott tulajuk az elmúlt napokban. A nem hétköznapi – nem kevésbé balesetveszélyes – akcióval a „tettes” szándékain túl is rávilágított valamire. 
Kép
Horváth Csongor felvételei

„A Kiss Ernő utcán, a Thököly utca és Ernye Bán utca közötti útszakaszon ismeretlen személy, személyek irányonként 2-2 járművel leparkolt a külső forgalmi sávban” – ismertette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Kommunikációs és Megelőzési Osztály megkeresésünkre.

Eszerint a rendőrség a helyszínt azonnal megtekintette: a rendelkezésre álló adatok alapján azonban nem valósult meg bűncselekmény vagy szabálysértés, ennek mentén nem vették fel a kapcsolatot a járművek tulajdonosával sem, aki/akik (vélhetően ő vagy ők) kocsijait szeptember 27-én, kedden a délutáni órákban elvitt(ek) onnan.

Kép

Dobi Tamás r. százados elmondta: a parkoló járműveket a hatóság szeptember 25-én, vasárnap a déli órákban észlelte, felvették a kapcsolatot a közút kezelőjével, mely egyeztetés után a forgalmi rend felülvizsgálatára került sor. A sajtóreferens beszámolója szerint nincs tudomásuk arról, mire irányult a parkolás.

Kiérlelt bosszú?

Az autók ablakainak belső oldalára a Miskolci Önkormányzati Rendészetnek (MIÖR) szánt üzenetek voltak olvashatók. Mint azt a szervezet igazgatója megkeresésünkre elmondta: hivatalosan nincs értesülésük, ki tehette. Ilyen jellegű cselekménnyel még nem találkoztak. Egy biztos, – ecsetelte Vincze Csaba – az illető nagyon jól és alaposan körbejárta a jogszabályi környezetet: miután a tárgyalt útszakasz nem minősül városon átvezető főútnak (mint például: a 26-os kivezető, a 37-es és a 3-as bevezető szakasza vagy épp az „egri út”), így bizony a külső sávban való várakozást semmi nem tiltotta.

A MIÖR mindenesetre egyeztetett a rendőrséggel, hogy mégis mi alapján tudnák feloldani a helyzetet, azonban – miként az a fentiekben olvasható – ők sem találtak semmi olyasfajta jogsértést, aminek mentén eljárhattak volna. S habár – tette hozzá – az akció bőven hordozott magában balesetveszélyt, ugyanakkor a MIÖR sem tehetett ennél többet, mert az autók nem minősültek roncsnak, amiknek az elszállításában eljárhattak volna.

Kép

– Korábban nem mutatott arra semmilyen körülmény, hogy ezekre a táblákra szükség lehet. A gépjárművezetők már csak a saját kocsijuk védelme érdekében sem léptek meg eddig ilyesmit. Ez a szituáció azonban rávilágított arra, hogy a forgalmi rendet érdemes felülvizsgálni – fogalmazott Vincze Csaba. Aki érzékeltetve a lépés átgondoltságát rámutatott, hogy az illető ráadásul ott állt meg, ahol megfelelő a közvilágítás is, magyarán autói megfelelő távolságból észlelhetők – tehát emiatt sem vonható felelősségre.

A MIÖR vezetője elmondta: a Városháza közlekedési feladatokkal megbízott osztálya azonnal hozzálátott annak a huszonhat „Megállni tilos!”-táblának a beszerzéséhez, melyek kihelyezését követően a külső sávban történő parkolás immár megszűnik – vagyis a KRESZ szerint rövidesen kizárólag baleseti és műszaki okokból lehet majd ott várakozni.

Etikailag tehát bármennyire is elítélendő cselekedet, az „elkövető” megtalálta azt a keskeny jogszabályi mezsgyét, amire még felfért – négy kerékkel is.

Ez is érdekelhet

Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.
Miskolc 14-es busz MVK
Valami készül a város egyik forgalmas pontján: az utasok már most érzik a változást
Miskolc
Már csütörtöktől több buszjárat közlekedésében is módosítás lépett életbe, és nem minden ott történik, ahol megszoktuk. Érdemes figyelni, mert könnyen meglepetés érheti az utasokat.
Képgaléria
Színházi roadshow-t, úgynevezett témanapot tartottak az Avasi Gimnáziumban szerdán Fotó: Osztie Tibor
Ez volt a téma az Avasiban
MiskolcOktatásKultúra
Színházi roadshow-t, úgynevezett témanapot tartottak az Avasi Gimnáziumban szerdán. A programon a végzősök kivételével az egész iskola jelen volt.
Békevideóval jelentkezik a miskolci zenekar, egy diósgyőri klublegenda is feltűnik majd benne
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci progresszív rockzenekar, a Broken Springs hamarosan bemutatja új, The Other Side című dalához készült videoklipjét.