Ugrás a tartalomra

Új kerékpárút-hálózat épülhet a déli városrészben

Létrehozva
A beruházás során létrejövő új bicikliutak csatlakoznak majd a már meglévő hálózathoz.

Kép
Az új kerékpárutak a miskolctapolcára vezető szakaszon keresztül a már meglévő hálózathoz is csatlakoznak majd. Fotók: Juhász Ákos

Kiírták a közbeszerzést, a tervek szerint jövő év tavaszán kezdődhet a Miskolc déli kerékpárút építése – erről beszélt lapunknak szerdán Badány Lajos, Miskolc alpolgármestere. Ahogyan arról beszámoltunk korábban, a projekt részeként körülbelül nyolc kilométer hosszan hoznak létre új bicikliút-hálózatot.

- A beruházás pedig összesen négy elemből áll. A négy fejlesztés magában foglalja a Mályi és Kistokaj felől érkező kerékpáros forgalom bekötését a déli ipari parkba, Hejőcsabán és Görömbölyön keresztül összeköttetést biztosít az Egyetem és a Miskolctapolca felé haladó kerékpárúttal, valamint Miskolc és Harsány, illetve Kisgyőr között egy új szakasz megépítését is tartalmazza – sorolta Badány Lajos.

Kép
Badány Lajos

Ezek a különálló részek – folytatta – gyakorlatilag funkcionálisan egységet képeznek, ezért is kezelik őket egyben. „A tervezői költségvetéseket természetesen felül kell vizsgálni, hiszen öt év eltelt azóta, hogy ezeket elkészítették. Most az előzetes árajánlatok alapján mi úgy becsüljük, hogy a beruházás teljes forrásigénye mintegy másfélmilliárd forint lesz. Az ehhez szükséges forrást átcsoportosítással próbáljuk biztosítani, úgyhogy a költségnövekmény-igényt már be is nyújtottuk az irányítóhatósághoz – mondta az alpolgármester.

A kiírt közbeszerzésre október 17-éig várják az árajánlatokat, a munkálatok pedig várhatóan jövő tavasszal indulhatnak, amikkel a kivitelezőnek a tervek szerint 180 nap alatt kell majd elkészülnie.

Ez is érdekelhet

DVTK - ZTE
Újabb hazai döntetlen a DVTK-tól
MiskolcSport
A DVTK hazai bajnokit játszott szombaton. A ZTE FC volt a DVTK vendége.
Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.