Ugrás a tartalomra

Élőláncot szerveznek a Földes és a Herman közé pénteken

Létrehozva
Élőláncot szervez pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Akciószövetség és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a Földes Ferenc és a Herman Ottó Gimnázium közé. 

„Szerveződjünk élőláncba az idei tanárlázadás két miskolci forró pontja, a Földes és a Herman Gimnázium között”– írják az esemény Facebook oldalán. Az élőláncot egyszerre két irányból, a két gimnázium felől indítják majd el október 14-én, pénteken délután négykor. Az esemény szerint 17 órától beszédek, illetve közös ének kezdődik, majd hattól döntenek a következő akcióról.   
 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.