Ugrás a tartalomra

Spórolnának a rezsin, kormányablakok zárnak be télre

Létrehozva
„Változik egyes kormányablakok nyitvatartása novembertől” – tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t, ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy átmenetileg, a téli hónapokra bezárnak egyes kormányablakokat - írja a Telex.

Az indok az energiaárak elszállása, ami miatt a kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél.

Hogy pontosan mennyi kormányablakot érint a bezárás, nem derül ki a közleményből, de azt írják, „Az őszi-téli időszakban jellemzően alacsonyabb az ügyfélforgalom, amelyhez a novembertől márciusig nyitva tartó több mint 280 kormányablak és okmányiroda kellő kapacitást biztosít. Továbbra is minden járásban és fővárosi kerületben legalább egy kormányablak nyitva tart.”

A Telex cikke hozzáteszi: tavaly júniusban az MTI arról adott hírt, hogy megnyílt a 306. hazai kormányablak, és év végéig 317-re emelkedik ez a szám. Vagyis a mostani ideiglenes bezárás nagyjából a kormányablakok 10 százalékát érintheti. A közlemény szerint az érintett hivatalok munkatársai másik szervezeti egységekben látják majd el a feladataikat a téli időszakban.

(A külső kép illusztráció)

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.