Ugrás a tartalomra

Kényelmesebb körülmények a Zsarnai piacon

Létrehozva
Újabb praktikus megoldásokkal válik komfortosabbá mind az eladók, mind a vásárlók számára a Zsarnai piac. Az újításokról Szarka Dénes, a Városgazdálkodási– és üzemeltetési bizottság elnöke, valamint Kovács Imre, a piacot üzemeltető Városgazda szolgáltatási vezetője tartott kedden délelőtt sajtótájékoztatót.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Szarka Dénes elmondta, a rendkívül nehéz gazdasági helyzet ellenére is fontosnak tartja a Városgazda, hogy a lehetőségeihez mérten fejlessze a szolgáltatásait. A szintén a Városgazda által üzemeltetett Miskolci Állatkertben október végére újabb nyolcszáz négyzetméternyi út készül el, a Zsarnai piacon pedig a már nyáron elkezdett fejlesztések újabb üteme fejeződött be: további mintegy ötven méteren került tetőszerkezet a standok fölé. 

- Jóval igényesebb, biztonságosabb helyet kapnak a miskolciak ezáltal. Azok is, akik árusítani jönnek ki, és az a rengeteg miskolci és környékbeli lakos is, aki pedig vásárolni szokott ide járni. Közel 600 négyzetméter az a felület, ami fedetten áll már a vásárlók és az árusok rendelkezésére – tájékoztatott a Városgazdálkodási– és üzemeltetési bizottság elnöke.

Kép

A standokat a Városgazda saját maga korszerűsítette, a beruházást a bejövő bérleti díjakból finanszírozták. 

- Ezzel tudunk az árusok és a vásárlók komfortjához hozzájárulni. Folyamatban van a Zsarnai piac árusító szerkezetének az átalakítása: kibontjuk azokat a betonasztalokat, amelyek eddig sem voltak bérbe adva, és a felszabaduló területeken gépkocsikkal tudnak majd az árusok beparkolni és mellette árusítani – ismertette Kovács Imre. Hozzátette, új, racionálisabb díjstruktúra kialakításán is dolgoznak.

Kép

De biztonságosabbá is válik mostantól a piacozás: jutott ugyanis a Zsarnaira is egy abból a 15 defibrillátorból, amit a közelmúltban szerzett be a Miskolc Holding a tagvállalatai részére. Az életmentő eszköz a piacfelügyelet épületében kapott helyet. 

- Egy-egy vásár alkalmával többezres látogatószám is előfordul. Úgy gondolom, a defibrillátor nagyban hozzájárul ahhoz, hogy biztonságosabban látogatható legyen a piac – hangsúlyozta Kovács Imre.

Kép

A Városgazda szolgáltatási vezetője hozzátette, az energiahatékonyság és az üzemeltetési költségek csökkentése érdekében a piacfelügyelet épületében a gázüzemelésű fűtőtesteket leszerelték, helyettük hűtő-fűtő légkondicionálókat helyeztek fel, emellett a közeljövőben az ingatlan tetejére napelemes rendszert is telepítenek.

Ez is érdekelhet

Ötödik lett Lengyelországban
MiskolcSport
Cselgáncs: ifjúsági Európa-kupa, Bielsko-Biala.
Újabb nemzetközi szereplés vár a 34 éve alapított ELTE Best Dance Company-re
MiskolcSzabadidő
Az ELTE Best Dance Company táncosai ismét bebizonyították, hogy a miskolci műhely hosszú évek óta a hazai és nemzetközi táncélet egyik meghatározó szereplője.
Risztov Éva kezébe veszi a miskolci szemétszállítást
MiskolcSportKörnyezetBulvár
Az olimpiai bajnok úszó különleges akcióra készül Miskolcon, szerda hajnalban.
Egy öblös gázfröccs, és máris 140 fölött száguldott a fordos Miskolcon
MiskolcBűnügy
Új részleteket tudtunk meg arról a gyorshajtásról, ami a Szentpéteri kapui útfelújításnál történt május 15-én.