Ugrás a tartalomra

Futóverseny miatt lesz forgalomlassítás Miskolctapolcán és az Egyetemvárosban

Létrehozva
A huszonegyedik Miskolci Barátság Maratont október 23-án, vasárnap délelőtt tíz és délután öt óra között rendezik meg.

A polgármesteri hivatal sajtóosztályának közlése szerint a futóverseny miatt útlezárásra kell készülni. A maraton útvonala:
Miskolci Egyetem Körcsarnok – Egyetemi út – Egyetem területe – Miskolctapolcai út (belső kiszolgálóút) – Enyedi utca kereszteződése. A futók itt a kereszteződés előtt visszafordulnak.

10.00-15.30 óra között - a futók elhaladásának idejéig - mindössze 1-2 perces forgalomlassításra lehet számítani.

Az érintett területen a lakosság és a közlekedők megértését kérik.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.