Szabó Tímea hangsúlyozta, a hatályos jogszabályban az áll, hogy a szociális ellátás elsősorban az állam és az önkormányzatok feladata. A módosító javaslat azonban kimondja, hogy elsősorban az egyén a felelős, aztán "rátolja" az ellátás felelősségét a karitatív szervezetekre, az egyházakra, az önkormányzatokra és csak a "sor legeslegvégén" szerepel az állam - emelte ki a képviselő.
A módosító indítvány visszavonását kérő frakcióvezető úgy fogalmazott: Orbán Viktor és kormánya szerint a bajbajutottaknak való segítségnyújtás "egy kommunista dolog".
A politikus egyúttal emlékeztetett, pártjuk már benyújtotta azt a javaslatot, ami a következő négy hónapban havi ötvenezer forint rezsitámogatást juttatna minden olyan háztartásnak, ahol az egy főre jutó jövedelem nem éri el az átlagbér szintjét. Azt is kérte a kormánytól, hogy nyújtson támogatást a lakóépületek energiahatékonysági felújításához és indítson olyan képzési programot, amelynek résztvevői a későbbiekben a megújulóenergia-szolgáltatás fejlesztéséért dolgozhatnak.
Párbeszéd: a kormány lemondott az emberekről
Ez is érdekelhet
Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.