Ugrás a tartalomra

"Ne hagyd, hogy megfélemlítésben élj, mert addig szabad sem leszel"

Létrehozva
Városszerte megemlékeznek az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről, a Romek-emlékoszlopnál Szarka Dénes (Velünk a Város) önkormányzati képviselő mondott beszédet.
Preview Image
Mocsári László képgalériája

"A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem" - idézte Bibó István, a Nagy Imre-kormány államminiszterének szavait az önkormányzati képviselő. Szarka Dénes kiemelte bátorságát, azt, hogy nem bujdosott el, a parlament épületében maradt a szovjet támadásnál is. Nem félt - szabad volt.

- A forradalom azt tanította meg a magyarok nemzetnek, hogy milyen érzés kinyitni a félelem által rozsdásra mart lakatokat, hogy milyen érzés belépni a szabadság kapuján. Így tudott ez a kicsiny ország példát mutatni bátorságból az egész világnak - húzta alá.

Hangsúlyozta: bár rövid tapasztalás volt, mégis a mai napig óriási hatással van a történelmünkre és a magyarságtudatunkra.

Kép

"Büszkék vagyunk elődeinkre, és szeretnénk egyszer olyan katartikusan nem félni, ahogyan ők" - fogalmazott.

- A múltunk teli van árulással, cserbenhagyással, jogfosztással - ezért is különlegesen dicső és emelkedett ez a forradalom, mert az elszánt nemzetmentés és a függetlenség vágya mellett a győzteseknek járó siker élményét is megtapasztalhatták. Október 23-án a lángra lobbantott összetartozás szent tüze példa nélküli nemzeti egységet forrasztott az ország több pontján - mondta.

A magyar - és a lengyel - áldozatokról megemlékezve feltette a kérdést: hol keressük az igazságot abban, ha valakinek életét kell áldoznia a hazáért? Mi adhat vigaszt egy szülőnek, aki elveszti gyermekét?

Kép

- Az időn kívül az egyetlen, ami segít, ha tanulunk az önfeláldozásukból, ha egyenes derékkal, felszegett fejjel emlékezünk hőseinkre; ha tiszta szívünkből igyekszünk rászolgálni apáink fentről védelmező tiszteletére. Adjuk hát át a jövő nemzedékének azt az üzenetet, amit mi már megtanultunk 56 hőseitől: ne hagyd, hogy megfélemlítésben élj, mert addig szabad sem leszel - emelte ki Szarka Dénes.

Romek Strzałkowski egy lengyel kisfiú volt, aki tizenhárom évesen halt meg. A poznańi felkelés során vesztette életét 1956 júniusában, amikor is dolgozók tüntetést szerveztek, hogy jobb munkafeltételeket érjenek el, valamint a kormány távozását követelték. A felkelés rövidesen tömeggyűléssé vált, mintegy százezren gyűltek össze a város központjában, ahol tízezer katonával és négyszáz tankkal támadtak a tömegre. A sortűz halálos áldozatainak száma megközelítette a százat - köztük volt a tiltakozás és a brutális megtorlás szimbólumává vált tizenhárom éves gyermek is. A lengyel kisfiú emlékműve 1992-től áll Miskolcon, a Szentpéteri kapuban.

Kép

A lengyel kisfiú emlékoszlopa után a Nagy Imre emléktáblánál, a Nagy Attila-szobornál, majd a Szabó Lőrinc-emléktáblánál és a Digép Munkásgyűlés-emléktáblánál is elhelyezték az emlékezés virágait, koszorúit.

Aztán a szirmai I. Világháborús emlékműnél már Cseléné Figula Edina (Velünk a Város) önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet. Úgy fogalmazott, közös gondolat, közös akarat egy testként vitt utcára több tízezer embert 56-ban.

Kép

- A szabadság utáni vágy olyan erőt adott, ami elhitette az emberekkel, hogy legyőzhető Góliát, hogy a szív akarata megdönt egy hatalmat - fogalmazott, hozzátéve: az emberek feláldoztak, kockára tettek mindent, összefogásuk és hitük példa lehet ma is - ahogy a hazaszeretetük, a haza iránti elkötelezettségük, önállóság utáni vágyuk is.

Kép

- Ennek az erőnek, ennek az összefogásnak nem szabad nyom nélkül elmúlnia. Tanulni kell a múltból, a hibákból és a kudarcokból is, de mindig tudnunk kell, hogy az ország népe, ha kellett, emelt fővel, magyar szívvel ment szembe a nagy medvével - emelte ki.

Ez is érdekelhet

Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.
Képgaléria
Drónnal a Bábonyibércen. Fotó: Juhász Ákos
Drónt is bevetettek a Bábonyibércen
Miskolc
Romos épületek, elhagyott járművek és nagy mennyiségű illegálisan lerakott hulladék – ezek a problémák indokolták az újabb rendészeti akciót Miskolcon, a Bábonyibérc soron.
Megújul a Mindszenti temető kápolnája
MiskolcEgyház
Teljes körű felújításon és restauráláson esik át a régóta rossz állapotban lévő temetőkápolna, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásából és más egyházi forrásból.