Ugrás a tartalomra

Alaptörvényben védené meg a forint értékállóságát a Jobbik

Létrehozva
Alaptörvényben kívánja megvédeni a magyar forint értékét a Jobbik - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője. Egyúttal a jegybanktörvényt is módosítanák.
Kép
Fotó: Juhász Ákos tavaly augusztusi felvétele Z. Kárpát Dániel Szilágyi Szabolccsal tartott sajtótájékoztatójáról 

Az ellenzéki párt alelnöke felidézte, a 2010-es kormányváltás időszakában hozzávetőleg 266 forintot kellett fizetni egy euróért, idén pedig már tartósan 400 forint felett jár az euróárfolyam.

Hozzáfűzte:

"A Fidesz az elmúlt 12 évben lényegében tudatosan gyengítette a forintot az innen exportáló multicégek érdekében."

Z. Kárpát Dániel kiemelte, hogy a forintgyengülés jelentkezik az árakban is, elinflálva a magyar emberek fizetését, megtakarításait.

- Az infláció és a forintgyengülés együttesen euróban számolva katasztrofálisan gyengíti a magyar bérek értékét, vásárlóerejét - húzta alá.

Z. Kárpát felvázolta, egyrészt az alaptörvénybe foglalnák kormányzati feladatként a nemzeti fizetőeszköz értékállóságának védelmét, azaz rögzítenék, hogy a mindenkori kormánynak kötelezően törekednie kelljen erre. Másrészt a jegybanktörvényben pedig előírnák, hogy a Magyar Nemzeti Banknak árfolyamcélt kelljen megjelölnie.

A Jobbik politikusa jelezte, hogy még ezen a héten benyújtják a két módosító javaslatukat az Országgyűlésnek - olvasható az alfahir.hu-n. 

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.