Ugrás a tartalomra

Új csarnokok és új út is épül a Mechatronikai Ipari Parkban

Létrehozva
Az elmúlt év fejlesztéseinek köszönhetően a terület mostanra teljesen betelt.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Már nincs szabad terület a Mechatronikai Ipari Parkban. Az elmúlt néhány évben ugyanis olyan rohamos fejlődésnek indult, hogy mostanra teljesen betelt. Az ipari parkban megvalósuló beruházásokat szerdán Veres Pál is megtekintette. 

Juhász-Nagy Judit, a Miskolc Holding Zrt. , gazdaságfejlesztési igazgatója emlékeztetett, a vagyonkezelő még a múlt hónapban jelentette be, hogy útfejlesztés indul a Mechatronikai Ipari Parkban. Az új útnak köszönhetően az itt működő vállalkozásokat jobban meg lehet majd közelíteni. 

Kép

- Az útfejlesztést az MVK is javasolta, hiszen nekik is céljuk, hogy majdani járataikkal minden céget gördülékenyen el tudjanak érni. Az összekötő út a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében uniós forrásból valósul meg, a beruházás értéke közel 70 millió forint és várhatóan jövő év első felére készül el vele a kivitelező – mondta el a gazdaságfejlesztési igazgató, aki kiemelte, a beruházásra a forrást Veres Pál, Miskolc polgármesterének közbenjárásával sikerült megszerezni.

Az infrastrukturális fejlesztés mellett több beruházás megvalósítása is zajlik. A város két éve vásárolta vissza azt a területet, ami ezelőtt évekig üresen állt. A visszavásárlást követően a terület hasznosításával megtelt az Ipari Park. Az egyik nagy beruházást - egy logisztikai csarnok építését - az InfoGroup hajtja végre. 

Kép

Mellette pedig a Chervon csoport első Kínán kívüli gyárának építése is jól halad. Az alapkövet alig egy évvel ezelőtt tették, le, a tervek szerint pedig a gyártás jövő tavasszal elindulhat – emlékeztetett Gaál Gyula, a Chervon Autó Kft. cégvezetője. 

- Drónfelvételekről már jól látható, hogy tömegében ma már a mi csarnokunk uralja az egész Mechatronikai Ipari Parkot. Nem is csoda, hiszen egy nyolcvanezer négyzetméteres telken egy harmincezer négyzetméteres gyárcsarnokról van szó. Ide telepítünk majd egy teljesen automatizált öntödét és megmunkáló központokat. Cégünk az elektromos autógyártás számára fog alkatrészeket szállítani, elsődlegesen európai vevőkörben – mondta el Gaál Gyula, aki hozzátette, a gyártást jövő tavasszal már indítani szeretnék.

Kép

A Mechatronikai Ipari Park üres területeinek beépítésével mára elmondható, hogy az előkészített, miskolci tulajdonú ipari parki területek mind gazdára találtak. Veres Pál polgármester szerint ez egyfelől örömteli. Másrészt újabb feladatok elé állítja az önkormányzatot és a holdingot. 

- Nekünk most az a feladatunk, hogy hogyan tudunk újabb területeket bevonni a gazdasági fejlesztésbe, és infrastrukturális fejlesztés keretében ipari befektetéseknek alkalmas területeket kell tudnunk kialakítani – jelentette ki a városvezető.

Kép

A bejárás végén a résztvevők az új légimentő bázis építését is megtekintették. A korszerű, fénytechnikával ellátott fel- és leszállópályával, tároló- és szervizhangárral ellátott bázis várhatóan év végére elkészül. 

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.