Ugrás a tartalomra

Szarka Dénes: Miskolcnak is jut annyi, mint Székesfehérvárnak?

Létrehozva
Szarka Dénes, a Velünk a Város frakcióvezető-helyettese üdvözölte a kormány Székesfehérvárnak nyújtott támogatását.
Kép

Mint ismeretes, a székesfehérvári Csitári uszoda 80 milliós állami támogatással úszta meg a kényszerbezárást és az év végéig biztosan nyitva maradnak. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere úgy nyilatkozott, hogy: „az uszoda esete jó bizonyítéka annak, hogy ha az önkormányzat és az állam összefognak, a legnehezebb helyi kihívásokat is meg tudják oldani.” Ezzel kapcsolatosan Szarka Dénes így fogalmazott:

„Örömömre szolgál, hogy a kormány végre belátta, hogy segítség nélkül nem megy, és hogy ebbe az őrületes árrobbanásba minden önkormányzat belerokkan. Rengeteget küzdöttünk azért, hogy meghallják a segélykiáltásunkat. A csütörtöki közgyűlésen a miskolci Fidesz-KDNP még megpróbálta eltussolni a kormányzati felelősségvállalást és struccpolitikát folytatva tudomásul sem venni a többszörös áremelkedéseket, de úgy látszik, a központi irányítás már belátta, hogy kötelességük segítséget nyújtani.”

A frakcióvezető-helyettes hozzátette: „A pozitív példa után nagyon várjuk, hogy a kormány hogyan határozott, Miskolcot milyen anyagi forrással szándékozik kirántani a szakadékból. Mivel már olyan sokat kértük őket, különböző tervekkel, javaslatokkal, ígéretekkel álltunk elő, őszintén remélem, hogy ezek a kérelmek nem süket fülekre találnak. Ha esetleg valamit kihagytunk volna, vagy elkerülte volna a figyelmünket, amit Cser-Palkovics Andráséknak sikerült abszolválni, akkor szépen kérem országunk kormányát, hogy jelezzék, és mi azonnal pótoljuk. Arra most nem merek gondolni, hogy a pártállásnak köze lehet ahhoz, hogy támogatást kaptak. Nem azt az időszakot éljük, hogy ez élvezzen prioritást és bízom a kormány józan ítélőképességében is, hogy az emberi sorsokat előrébb tartják annál, hogy milyen összetételű a városok vezetése.” 

Ez is érdekelhet

Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen. Fotó Végh Csaba
Kapu Tibor és Cserényi Gyula a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatásÉletmódSzabadidőTudományBulvár
A HUNOR-program két kutató-űrhajósával, Kapu Tiborral és Cserényi Gyulával találkozhattak az érdeklődők csütörtökön a Miskolci Egyetemen.
Pénteken sem érdemes megszokásból vezetni Miskolc útjain
Miskolc
Itt-ott félsávos lezárásokkal és terelésekkel kell megbirkózniuk a városban közlekedőknek péntek reggel.
Oda kell állni a kiszolgáltatottak oldalára
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon folytatta országjárását a Demokratikus Koalíció elnöke csütörtökön. Dobrev Klára a Tudomány és Technika Házában arról beszélt, hogy nem királyt akarnak váltani, hanem a királyságot döntenék meg.
Megváltozik a forgalmi rend a Hunyadi János utcában. Fotó: Google Maps
Figyelem! Útlezárások és forgalmi változások pénteken Miskolcon
MiskolcÉletmódEgészségSzabadidő
A Miskolci Egészségnap idején lezárások lesznek és megváltozik a forgalmi rend Miskolcon, a Hunyadi János utcában pénteken.