Ugrás a tartalomra

Mutatjuk, hogy áll a diósgyőri vár építése

Létrehozva
Folyamatosan halad a munka Közép-Európa egyik legimpozánsabb és legnagyobb történelmi jelentőségű turistaközpontjának kialakításán - írja a Magyar Építők.
Kép
Fotók: magyarepitok.hu

A projekt során a Nagy Lajos király egykori székhelyeként és a királynék váraként is ismert erődítmény visszakapja régi fényét, és ezzel nemcsak Magyarország, de egyben Közép-Európa egyik leglátogatottabb turistacélpontjává válhat - fogalmaznak.

Felidézik, hogy a munka két fő részre osztható: a belső vár és a külső vár kivitelezésére. Visszaépítenek négy bástyapárt, külső várteraszokat létesítenek, két szinten pedig úgy alakítják ki a várfalat, hogy azon végig lehessen sétálni.

A tornyokat is helyreállítják és ennek részeként a legfelső szinteken kilátókat is kialakítanak.

Kép

A Királynék kertjét pedig majd középkori kertészettechnikával, korabeli források szerint válogatott fűszer- és gyógynövényekkel telepítik be.

A tornyok csillagboltozataikat különleges faelemek, ramonádok felhasználásával kapják vissza. Ezeket felszerelik, majd a segítségükkel alakítják ki a boltozatok végső formáját (illetve a kapcsolódó kőművesmunkát is elvégzik). A ramonádok nem maradnak bent a toronyban: ezeket leszerelik és később újabb bástyákban szerelik össze, így ott is megépülnek a jellegzetes boltozatok.

Kép

Szintén ramonád használatával dolgoznak az északi liftes bástyánál is a boltozat kialakításán: a faszerkezetben elhelyezték a kőbordákat és immár a csillagboltozat falazását fejezik be.

A külső várban emellett az északi ágyúállás megkapta aljzatbetonját, a teraszszinten pedig falazási munkákat végeztek el. A látványos, hatszögletű lépcsőháztorony falazásával pedig szintén haladtak, és egy újabb faragott kő ablakkeretet is beépítettek.

Kép

A belső vár építkezése a projekt másik fő eleme: ennek befejeztével egy közel 4 ezer négyzetméteres épületet adnak majd át. A nyugati oldali étterem szerkezetépítésén folyamatosan dolgoznak, a második emeleten, a délkeleti oldalon pedig az udvari zárt sarokerkély munkáival is elindultak. És a belső vár nyugati falát is megerősítik, itt a munka a végéhez közeledik.

További fotók és információk ITT olvashatók.

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.