Ugrás a tartalomra

A sötétséget szerette volna megtörni a rendőrség

Létrehozva
Országszerte (Black Friday helyett) Light Friday-t hirdettek péntekre.
Kép
Fotó: police.hu

A látni és látszani kampány részeként osztottak Miskolcon is ingyenesen láthatósági eszközöket a járókelőknek. Több száz mellény, karpánt és villogó talált gazdára. A kampány azonban nem csak a gyalogosokra és kerékpárosokra fókuszál: december 4-éig - a téli átállás jegyében - a járművezetőkre is kiemelt figyelmet fordít a rendőrség.

Domokos Tibor, a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottságának titkára a Miskolc Televíziónak elmondta, a programmal "a sötétséget akarjuk megtörni", mégpedig azzal, hogy ingyen osztanak ki láthatósági eszközöket, mellényeket, kitűzőket, kulcstartókat - mindent, ami viselhető ruházaton és láthatóvá teszi az embert.

Legyen az egy iskolás gyerek, kerékpáros vagy autós - a téli átállás minden közlekedőre nézve veszélyeket is rejt. Ilyenkor akár egy fényvisszaverő mellény is életet menthet.

Nyirkos utak, megváltozott fényviszonyok - ilyenkor a járművezetőkre is kiemelt figyelmet fordít a rendőrség. A kampány során a kijelölt optikák idén is látásvizsgálattal, az autós műhelyek pedig a járművek téli felkészítésével járulnak hozzá a balesetmentes közlekedéshez.

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.