Ugrás a tartalomra

A DK szívesen egyeztet a szociális törvény miatt felháborodó megyéspüspökkel

Létrehozva
Az állami szociális ellátás módosításáról szóló törvényjavaslat a DK számára elfogadhatatlan, örömmel vesznek részt minden jobbító szándékú egyeztetésen - olvasható a párt szerdán reggel kiadott közleményében.

Az Orbán-kormány ki akarja iktatni a kormány felelősségét a szociális ellátás kötelezettsége alól. A gyalázatos törvényjavaslat ellen nem csak az obstrukcióval fellépő parlamenti ellenzék, hanem Dr. Székely János megyéspüspök is tiltakozott. A Szombathelyi Egyházmegye vezetője a közösségi hálón megjelent írásában XVI. Benedek pápát idézte, aki szerint „egy társadalom embersége leginkább azon lemérhető, hogyan bánik az időssel, a szegénnyel, a gyöngével, a beteggel” - emlékeztet a DK. 

- Egyetértve a megyéspüspök aggodalmával és kezdeményezésével, az Árnyékkormány szakmai felelőseként örömmel veszek részt minden jobbító szándékú egyeztetésen, ehhez segítségemet is felajánlom. Ez a törvény a DK számára elfogadhatatlan, ezért bizakodással tölt el, hogy a politika, a szakmai és civil szereplők után a szociális gondoskodásban komoly szerepet betöltő, intézményeket működtető katolikus egyház egyik vezetője a nyilvánosság előtt emelte fel szavát a szociális gondoskodás érdekében - hangsúlyozza Gy. Németh Erzsébet országgyűlési képviselő, szociális és nyugdíjügyi árnyékminiszter. Hozzáteszi: segítő szándékát a megyéspüspök számára levélben is elküldte. 

Ez is érdekelhet

Ünnepi hétvége jön, változások a közösségi közlekedésben
Miskolc
Közlekedési és bérletpénztári információk a pünkösdi hétvégére.
Merre tovább, Magyarország? – civil fórumot tartanak Miskolcon
Miskolc
Május 22-én, pénteken 17 órától a Tudomány és Technika Házában szervez nyilvános eseményt a Civilek a városért elnevezésű informális civil együttműködés.
A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.