Ugrás a tartalomra

Felhatalmazást kapnak az önkormányzatok a közvilágítás korlátozására

Létrehozva
Felhatalmazást kapnak a települési önkormányzatok közgyűlései, hogy a település közvilágításának időtartamával, illetve mértékével kapcsolatos kérdéseket rendeletben szabályozzák – számolt be a Telex. A rendelet a szerda esti Magyar Közlönyben jelent meg.

Azért, hogy könnyítsék az intézkedést, az új rendelet szerint semmis a villamosenergia-vásárlási vagy villamosenergia-vételezési szerződés mindazon rendelkezése, amely a közvilágítással kapcsolatos közbiztonsági kérdésben bármely szerv vagy hatóság jóváhagyását vagy véleményének beszerzését írja elő.

A Telex emlékeztet: amikor nyáron bejelentette a kormány, hogy a településeknek piaci áron kell beszerezniük majd az áramot, több önkormányzatnál is felmerült, hogy a közvilágításon hogyan tudnának spórolni, de erről beszélt a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke is az InfoRádiónak: „Elképzelhető, hogy éjfél és hajnali négy között nem lesz közvilágítás egyes kistelepüléseken, ha az érintett önkormányzatok nem kapnak valamilyen kompenzációt a rezsicsökkentés utáni időszakban.”

A közvilágítás korlátozása nem volt olyan könnyű dolog, hiszen a jogi szabályozása nem feltétlenül volt egyértelmű, legalábbis például Komló polgármestere egy hónapja erről beszélt. Polics József elmondta, hogy az intézkedés jogszabályi háttere nem egyértelmű, de arról is beszélt, hogy ha éjjeli időszakban kapcsolnák ki a közvilágítást, akkor vagy kijárási korlátozással vagy erősebb rendőrségi és polgárőri jelenléttel lehetne megoldani – teszi hozzá a Telex

A friss közlemény azért kitér arra is, hogy a közvilágításra vonatkozó helyi működési rendet természetesen a közbiztonsági, vagyon- és személyvédelmi, valamint közútbiztonsági szempontokra figyelemmel kell megalkotni.
 

Ez is érdekelhet

A tehetséggondozás állt a pedagógus konferencia középpontjában
MiskolcOktatás
Negyedik alkalommal rendezték meg a „Tehetség, Lélek, Hit” pedagógus konferenciát Miskolctapolcán, ahol az ország több pontjáról érkeztek pedagógusok, szakemberek és fejlesztő szakértők, hogy közösen gondolkodjanak a tehetséggondozás aktuális kérdéseiről és kihívásairól.
A „mi patikánk” története – közösség, hivatás és kitartás Miskolc szívében
MiskolcSzabadidőBulvár
Nívódíjjal ismerték el dr. Majoros István Zoltánné több évtizedes elhivatott munkáját, amellyel nemcsak egy gyógyszertárat, hanem egy bizalomra épülő közösséget is teremtett Miskolcon.
Színarany hétvégét zártak
MiskolcSportSzabadidőBulvár
Ezüst-, arany- és első helyezésekkel tért haza a Limited Dance Academy négy csapata Budapestről. A miskolci táncosok a Basic Dance Cup országos hiphop-versenyen vettek részt.
Bartók Gála 2025 - Miskolci Bartók Szakgimnázium
Bartók Gála: egy este, ahol minden művészeti ág találkozik
MiskolcOktatásKultúra
A klasszikus zenétől a jazzig, a reneszánsz táncoktól a filmzenéig, a versmondástól a néptáncig ível majd idén a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium hagyományos Bartók Gálája.