Ugrás a tartalomra

Az év Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkénteseit keresik

Létrehozva
Vasárnapig még jelölhetünk.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 1985-ben döntött arról, hogy december 5. legyen az önkéntesség világnapja. A kezdeményezéshez kapcsolódva a család-, esélyteremtő és önkéntes házak hálózata idén is keresi azt a három, a megyében működő civil, for- és nonprofit szervezetet, intézményt, egyházat, önkormányzatot, és persze természetes személyt, akiket kitüntethet a megye önkéntese díjjal.

A javaslatnak tartalmaznia kell a jelölt és az általa végzett önkéntes tevékenység rövid bemutatását, a jelölés indoklását, valamint a jelölt elérhetőségeit.

A zsűri tagja Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke, Lehoczki László, a Spider mentőcsoport vezetője, valamint Skrabski Fruzsina, a Három királyfi, Három királylány mozgalom alapítója.

A jelöléseket november 27-éig, vasárnapig e-mailben várják a szervezők a bazmegye.cseoh@gmail.com címre.

A díjakat december 5-én, az önkéntesség világnapja alkalmából adja át a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Család, Esélyteremtő és Önkéntes Ház a megyében kiemelkedő önkéntes tevékenységet végző személyek elismerésére.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Szenior Örömtánc a Földesben
Tavaszváró örömtánc fesztivál Miskolcon
MiskolcSzabadidő
Tavaszváró Szenior Örömtánc fesztivált rendeztek szombat délután a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziumában, ahol a közösségi mozgás és az aktív időskor került a középpontba.
Hatodik alkalommal tisztították meg a szennyvíztelepi utat
MiskolcKörnyezet
Önkéntes szemétszedést szerveztek szombat délelőtt a szennyvíztelepi úton a Fonoda utca és Szirma között. A résztvevők célja az volt, hogy megtisztítsák a gyakran illegális hulladékkal terhelt területet.
Nehéz helyzetben a Supersum, rendkívüli gyűjtést rendeznek májusban
Miskolc
Eddig ők segítettek, most ők kérnek segítséget: kisbuszra gyűjt a Supersum alapítvány, hiszen működésükhöz elengedhetetlen a jármű, az összegyűjtött adományokat máshogy nem tudják eljuttatni a rászorulóknak.
Mutatjuk, ideiglenesen hol keresse a forgalmas belvárosi buszmegállókat
Miskolc
A munkálatok előreláthatóan egy hónapig tartanak.