Ugrás a tartalomra

Advent első vasárnapján a város több pontján gyújtottak gyertyát a közösségek

Létrehozva
Délután nem csak a Szent István téren, hanem Szirmán és Diósgyőrben is körül állták az adventi koszorúkat a miskolciak. 
Preview Image
Fotó: Horváth Csongor. Több fotóért kattints a képekre! Galéria nyílik. 

Tizenhat órától Szirmán Cseléné Figula Edina önkormányzati képviselő gyújtotta meg az első gyertyát a helyi közösséggel együtt, az Apostol Bertalan téren. 

Preview Image
Fotó: Horváth Csongor

Egy órával később, a II. János Pál Pápa téren került sor a gyertyagyújtásra, ahol Varga Andrea alpolgármester asszony osztotta meg ünnepi gondolatait az összesereglett ünneplőkkel. A rendezvény másik szónoka a Miskolc-Diósgyőri Római Katolikus Plébánia képviseletében Marosi Balázs káplán volt, aki az advent üzenetéről beszélt a jelenlévőknek. Az ünnepi beszédeket követően a  Szimbiózis Alapítvány mutatkozott be, majd Marosi Balázs káplán és a Szimbiózis Alapítvány képviselője közösen meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún, az összesereglett helyi lakosok gyűrűjében. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.