Ugrás a tartalomra

Ma délután elindul az ünnepi díszbe öltöztetett miskolci adventi villamos

Létrehozva
Energiaválság ide vagy oda, de a miskolci gyerekek és felnőttek nem maradhatnak a már megszokott és szeretett villamosuk nélkül, amely már hozzátartozik a miskolci karácsonyokhoz. 
Kép
Fotó: minap.hu

Az MVK Zrt. tájékoztatása szerint idén 11. alkalommal indul útjára az adventi villamos Miskolcon. A közlekedési vállalat a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben minimális költséggel és támogatói segítséggel az adventi villamost műszakilag felkészítette, a szükséges apró javításokat elvégezte, így az ünnepi szerelvény a 2021 évben már megismert külső-belső dekorációval útnak indul.

A mézeskalács házikó tehát a tavalyi belső arany díszítéssel gurul ki a remízből, ebben a ragyogó pompában fogadják az utasokat a szépség és a szörnyeteg mese szereplői: Belle, a Szörnyeteg, Kanna mama, a gyertyatartó és Csészike.

Első útjára november 27-én vasárnap indul az adventi villamos, utoljára január 6-án lehet majd rajta utazni. A villamosra az szállhat fel, aki érvényes jeggyel, bérlettel, utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik.

Az MVK arra hívja fel az utasok figyelmét, hogy ne csak a két végállomáson várják az ünnepi szerelvényt, hanem vegyék igénybe a közbenső megállókat is. Annak érdekében, hogy minden érdeklődő megcsodálhassa az adventi villamost, javasolják, hogy a teljes szakaszon történő utazás helyett, annyi ideig utazzanak vele, amennyi idő elegendő a kényelmes megtekintéséhez, felvételek készítéséhez. Így nagyobb tumultus nékül, többen és kényelmesebben élvezhetik ezt a miskolci kuriózumot. 

Az adventi villamost minden évben alaposan felkészítik a közlekedésre, azonban egy váratlan hiba – akárcsak egy idősebb autónál – bármikor előfordulhat. Meghibásodás esetén a szerelvényt az MVK Zrt. nem tudja pótolni, ilyen esetben az MVK a Facebook oldalán és a megállóhelyi kijelzőkön keresztül azonnal tájékoztatást ad az utazóközönségnek - közölte a cég. 

Ez is érdekelhet

Mutatjuk, hol nem lesz vezetékes ivóvíz vasárnap Miskolcon
Miskolc
Az ÉRV Zrt. vasárnap Miskolc több pontján végez hibaelhárítást, ezért az ivóvizet lajtos kocsikkal biztosítják.
Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.