Ugrás a tartalomra

Az Európai Parlament képviselői is konzultálhatnak a kormánnyal

Létrehozva
Gyöngyösi Márton a Jobbik elnöke, európai parlamenti képviselője ugyanis elpostázta a magyar kormány konzultációs kérdőívét a mintegy hétszáz EP-képviselőnek.
Kép
Fotó: EP (illusztráció)

A Jobbik Magyarországért Mozgalomtól kapott tájékoztatás szerint, a párt elnöki tisztségét is betöltő európai parlamenti képviselőjük Gyöngyösi Márton, egy közösségi oldalára feltöltött videójában arról számolt be, hogy személyesen "postázta el" az összes EP-képviselőnek az Orbán-kormány által indított, az Oroszországgal szembeni szankciókat elutasító úgynevezett nemzeti konzultációját. 

Az angol nyelvű konzultáció kísérőlevelében arra kérte a képviselőket, hogy a kitöltött papírt Deutsch Tamás postaládájába dobják majd be, így akár hétszáz levelet is kaphat a fideszes politikus. (A videóból kiderül, hogy valóban vannak hagyományos postaládái az EP-képviselőknek, így könnyű lesz Deutsch Tamás számára kézbesíteni a konzultációkat). 
A képviselő azt reméli, hogy a visszaérkező kérdőíveket majd Deutsch Tamás fogja megszámolni.

Gyöngyösi Márton a nemzeti konzultáció kapcsán korábban úgy fogalmazott, hogy a Fidesz ezzel hülyíti a magyar embereket. 

"A fideszesek azt gondolták, hogy Európában senkinek nem fog feltűnni, hogy ők mit is művelnek Magyarországon. Ma már itt az Európai Parlamentben mindenki tudja, hogy a Fidesz az oroszok szekértolója, egy korrupt bagázs, ami lenyúlja a pénzeket, és rabszolgasorba taszítja a magyarokat" - hangsúlyozta a jobbikos politikus. 

Legújabb akciója után Deutsch Tamásnak azt üzente: "Úgyhogy Tamás, készülj, a napokban lehet, hogy több leveled fog érkezni a szokásosnál."

Ez is érdekelhet

Otthonában köszöntötték a kilencvenéves Ica nénit
Miskolc
A még mindig saját lakásában, az Áfonyás utcában élő szépkorút az önkormányzat nevében köszöntötték fel a város képviselői.
A szolidaritási adó újragondolását kéri Magyar Pétertől is Miskolc polgármestere
MiskolcBelföldGazdaság
Reagált Tóth-Szántai József arra, hogy a miniszterelnök elmondta: az önkormányzatoknak továbbra is be kell fizetniük a szolidaritási hozzájárulást.
Idén is csatlakozik Miskolc a kihívás napjához
MiskolcSportEgészségSzabadidő
Az idén 35 éves országos program célja, hogy felhívja a figyelmet a rendszeres testmozgás és az egészséges életmód fontosságára, valamint közösségi élménnyé tegye a sportolást.
Így alakul a parkolás a pünkösdi hétvégén
Miskolc
Közleményt adott ki a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. kedden.