Ugrás a tartalomra

A mandátum kortalan: a diákpolgármesterrel egyeztetett a polgármester 

Létrehozva
Jövőbeni tervekről és a politikusi pálya buktatóiról is szó esett azon a generációkon átívelő kedd reggeli egyeztetésen, melyen Veres Pál a nemrég megválasztott diák-városvezetőket fogadta.
Kép
Fotó: Mocsári László

Mint arról alig két hete beszámoltunk: a Miskolc Városi Diákönkormányzat (MiDÖk) tavalyhoz hasonlóan idén is megválasztotta diákpolgármesterét. Így aztán a polgármester – a hosszú évek kihagyását követően 2021 őszén kinevezett és most leköszönő Hudák Lilla nyomdokaiba lépő – Lőrinczi Dávid Bencének is átnyújtotta a város kulcsát. Ezúttal viszont a november végén a titulusért szintúgy induló, majd diák-alpolgármesteri rangot nyert Pető Csengét is fogadta Veres Pál. A kvázi helyettesi struktúra felállítása az egyik lényeges újítása a tavaly útjára indított rendszernek.

Kép

Lőrinczi Dávid Bence a Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola tízedik osztályába jár, egyben a Mathias Corvinus Collegium diákja is. Ongán él. Művészeti tanulmányai dacára jogászként képzeli el majdani önmagát.

A találkozón Szarka Dénes kifejtette: a felhalmozott tapasztalatok mentén készek folyamatosan átgondolni és korrigálni a diákönkormányzat működését. Az ifjúsági tanácsnok soron következő projektként emelte ki, hogy az Arany János utcán található Célpont Közösségi Térről a MiDÖk mihamarabb egy nekik dedikált, tágasabb és komfortosabb helyiségbe költözhessen át. Hozzátette: a diákok igényeit azok vezetői a városháza ifjúsági referensének, Kovács Boglárkának folyamatosan tolmácsolják.

Kép

A politikusi protokoll sokszor nyomasztó gúnyája alól ezúttal sikeresen kimenekített kötetlen beszélgetésen Dávid és Csenge a kortársaik (köz)életét érintő kérdéseken túl kitérhettek személyes indíttatásaikra, továbbtanulási szándékaikra. Némi bepillantás nyerhettek „a nagyok” politikai arénájába.

Pető Csenge az Alternatíva Életfa Iskola tizenegyedik évfolyamos, szobrász szakos tanulója. Ennek dacára a történelem és a matematika is közel áll hozzá. Társához hasonlóan jogi pályára készül lépni. Komlóstetőn lakik. Miskolcon tervezi felsőoktatási tanulmányait elvégezni.

Kép

A minden bizonnyal merő véletlenből épp negyvenöt percesre sikeredett konzultáción az ismert okokból az oktatást behatóan ismerő Veres Pál a MiDÖk-kel történő hatékony együttműködésre hívta fel vendégei figyelmét. A polgármester amellett érvelt, hogy az ifjú politikusok mindenképp a borsodi megyeszékhelyen alapozzák meg egyetemi és felnőtt éveiket. Arról is biztosította továbbá Csengét és Dávidot, hogy ötleteik megvalósításában segítő kezet fognak tőlük kapni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Egyetemi Napok - péntek. Fotó: Horváth Csongor
Harmincnyolcadik egyetemi lazulás
MiskolcSzabadidőBulvárCelebhírek
Ebben az évben három napos a dübörgés a MEN-en, az egyetemen.
GasztroPlacc a Csengey-kertben
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A finom ételek, a jó hangulat és a családi programok kedvelőit is várja a GasztroPlacc a Csengey-kertben.
lánykérés Miskolci Rendvédelmi Technikum
Videón a megható fordulat a rendőreskü után: gyűrű is előkerült Miskolcon
Miskolc
A hivatalos programot egy megható lánykérés tette emlékezetessé.
Miskolc TV első adás
Akkor és most: Miskolc TV
Miskolc
A miskolci televíziózás néhány napja újabb mérföldkőhöz érkezett, a műsorszórás átköltözött az online térbe.