Ugrás a tartalomra

Sürgős megoldást vár a kormánytól a HÖOK az Erasmus-ügyben

Létrehozva
2024-ben több ezer egyetemista esik el a támogatástól, ha nem sikerül rendezni a vitát Brüsszellel.

Lesújtónak nevezte a helyzetet a Népszavának a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) sajtófőnöke, miután a lap megírta, Brüsszel átmenetileg felfüggeszti a fideszes vezetésű alapítványi egyetemeknél az Erasmus+ diákcsere program támogatását. Budai Marcell szerint a kormánynak mindenképpen megoldást kell találnia, hogy a 21 felsőoktatási intézményt ne zárják ki véglegesen.

Miután a pénzmegvonás a tavaly december 15-e után elbírált pályázatokra vonatkozik, a sajtófőnök szerint

idei programok nincsenek veszélyben,

de 2024-re március végéig új szerződéseket kell kötni, a kormánynak addig rendeznie kell a helyzetet, mert példátlan Európában, hogy egy uniós ország egyetemeit kizárják a cserediák- és kutatási programokból. Azt a hvg.hu-nak is megerősítette, ez később jelentene problémát,az Európai Bizottság döntése nem érinti azokat a diákokat, akik már kint vannak, vagy megkötötték velük a szerződést.

Nekik ugyanúgy utalni fogják az ösztöndíjat, és nem bontanak fel egy tavaszra időzített utat

– hangsúlyozta.

Ha nem sikerül rendezni a vitát, az uniós lépés másfél év múlva, 2024 nyarán okozhat problémát a diákoknál, az egyetemeken akkorra futnak ki azok az 1-2 éves programok, amelyekre még megvan a pénz. Elvileg az állam is finanszírozhatná a külföldi tanulmányokat az Erasmus helyett, de Budai Marcell szerint ez nem ennyire egyszerű, hiszen a külföldi egyetemen múlik, ebbe belemegy-e, vagy sem.

A hvg.hu szerint arról nincs külön adat, hogy a korábbi kedvezményezettekből hányan tanultak olyan egyetemen, amely azóta alapítványi fenntartású lett, de az biztos, hogy toplistás helyen szerepelt a Budapesti Corvinus Egyetem, amely az Eduline oktatási szakportál szerint már meg is kezdte az egyeztetéseket az uniós támogatásokra vonatkozó új szabályok jogi értelmezéséről. A felsőoktatásért is felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) elismerte az uniós büntetést, de bírálta azt, az RTL Híradónak Navracsics Tibor uniós forrásokért is felelős miniszter pedig azt mondta, abban bízik, csak félreértésről van szó.

(borítókép forrása: 24.hu)

Ez is érdekelhet

Nevetés és sírás váltották egymást
MiskolcKultúra
Közönségtalálkozóval mutatták be a Mommy Blue-t, Magyarországon először Miskolcon a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon. Itt volt Für Anikó és Vilmányi Benett is.
Hatodik meccsüket is csúnyán elbukták
MiskolcSport
Labdarúgás: továbbra is pont nélküli a diósgyőriek élvonalbeli női együttese.
Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon. A közösségi oldalakon megjelentek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenlegi nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.