Barkóczi Balázs, a parlamenti testület DK-s alelnöke keddi, online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Európai Bizottság kezdeményezte a magyar alapítványi egyetemek kizárását az Erasmus-programból. Ezzel számtalan egyetemistát fosztottak meg attól, hogy külföldön próbálhassák ki magukat és valóra válthassák az álmaikat; mindezt pedig azért, mert a bizottság figyelmeztetése ellenére Orbán Viktor miniszterelnök "inkább a minisztereit tömte ki pár millió forinttal" - fogalmazott az ellenzéki politikus.
Azt mondta, hogy az európai ügyek bizottságában Csák János kultúráért és innovációért felelős, valamint Navracsics Tibor területfejlesztési minisztert szeretnék meghallgatni, akik "beszámolhatnak nekünk arról, hogyan törték össze több ezer egyetemistának az álmát, hogyan lehetetlenítették el megannyi kutatónak a munkáját".
Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának összehívását kezdeményezi a DK az Erasmus-ügy miatt
Ez is érdekelhet
Office dog visit – Mentett kutyusok az irodában
A Miskolci Állategészségügyi Telep egyedülálló kezdeményezésbe kezdett. A telepen élő kutyák rövid időre ellátogatnak a Miskolc Holding Zrt. központi irodaházába csütörtökön.
Kétszer mondott nemet a honosításra, magyar és miskolci akart maradni
A hazai és nemzetközi országúti kerékpársport történetében a 79 éves Géra Imre neve ma is fogalomnak számít. A Miskolci VSC színeiben olimpikon volt Mexikóban, majd 4 évvel később Münchenben a hatodik helyen végzett csapatot erősítette. Géra Imre az idei ünnepi közgyűlésen Miskolc város sportjáért díjban részesült.
Csillagparty a Nemzetközi Űrállomás mindennapjairól
"400 kilométeres magasságban, 27 ezer kilométer per órás sebesség mellett élek és dolgozom. Kutatóűrhajós vagyok." Ehhez hasonló érdekességeket hallhatnak az érdeklődők Óvári László előadásán a következő Csillagpartyn pénteken.
Folytatódik az Avason az útfelújítási program
Mutatjuk kedd reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.