Ugrás a tartalomra

Kilenc éve állt forgalomba az első miskolci Škoda villamos

Létrehozva
A 601-es számú Škoda szerelvény 2014. január 20-án 13.54-kor indult el a Tiszai pályaudvaron Felső-Majláth felé. 
Kép
Nagy érdeklődés övezte 2014. január 20-án a 601-es számú Škoda szerelvény forgalomba állását. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

Kilenc évvel ezelőtt, január 20-án állt forgalomba az első Škoda villamos Miskolcon - írja pénteki közleményében a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK). 

- 2009-ben kezdődött a város történetének egyik legnagyobb és talán a legtöbb embert érintő beruházása, a nagy villamos projekt. A „Zöld Nyíl program” célja az volt, hogy Miskolcon az ország egyik legmodernebb villamosközlekedése jöhessen létre. A fejlesztés keretében 9 évvel ezelőtt, ezen a napon állt forgalomba az első Škoda villamos - írják.

Ahogyan az ismert, az európai színvonalú járműből összesen harmincegy darab érkezett Miskolcra a villamosvasút fejlesztési nagyprojekt keretén belül. A modern Škoda villamosok beszerzése mellett a projekt során megújult a korábbi 9,6 kilométeres pálya és meg is hosszabbították azt, 1.6 kilométerrel, ezzel akkor elindult a miskolci közösségi közlekedés egy újabb korszaka.
 
Az alacsonypadlós Škoda villamosok tágasak, teljes hosszában átjárhatóak, ergonomikusan kialakítottak, klimatizált utastérrel és vezetőfülkével rendelkeznek, kerekes székesek és kerékpárok szállítására is alkalmasak, wifivel felszereltek. A hang-és hőszigetelt oldalfalú és mennyezetburkolatú villamosokat alacsony külső és belső zajszint valamint korszerű fedélzeti rendszer jellemzi.

Kép
A Selyemréten is tömegek várták a városban akkor már hónapok óta próbázó villamost. Fotó: MiNap-archív/Mocsári László

Az eseményről annak idején a minap.hu is beszámolt. A Zöld Nyíllal kapcsolatos cikkek jelentősebb részét annak idején is jelen sorok szerzője írta, aki így jól emlékszik arra is, az első Miskolcon közlekedő Škoda villamos a 601-es pályaszámú volt, és először 13.54 perckor lehetett rá felszállni a Tiszai pályaudvaron. Lapunk akkori tudósítása szerint a villamos iránt akkora volt az érdeklődés, hogy nem is fért fel rá mindenki. 

Aki viszont ott lehetett, elismerően nyilatkozott a minap.hu-nak az új villamosról, és az új kocsinak még hosszú időn keresztül olyan népszerű volt, hogy alig lehetett rá felférni. Egyébként a 601-es pályaszámú Skoda volt az, amelyik 2013 nyarán elsőként érkezett Miskolcra, a 600-as ekkor még Plzenben rótta próbaköreit és csak néhány héttel később érkezett a borsodi megyeszékhelye. 2014. február 3-án aztán, két héttel a 601-es után ő is menetrendszerinti forgalomba áll, 2015 közepéig pedig a maradék 29 szerelvény is.

Ebben a cikkünkben egyébként annak idején azt elevenítettük fel, milyen mérföldkövei voltak annak, hogy Miskolc lecserélheti Tátra és SGP kocsikból álló flottáját a jelenleg közlekedő Škodákra.

Ez is érdekelhet

Tűz Miskolcon, Andor utca. Fotó: Matisz Viktor tű. főhadnagy / Miskolc HTP
Borzalmas: a mosógép is megolvadt a péntek esti miskolci tűzben
MiskolcHavaria
Tűz ütött ki egy családi házban Miskolcon, az Andor utcában március 20-án este: az ingatlan két szobája égett teljes terjedelmében.
Graffaló bemutatóval ünnepelték a Bábszínházi Világnapot
MiskolcKultúraSzabadidő
Különleges premierrel ünnepelte a Bábszínházi Világnapot a Csodamalom Bábszínház: bemutatták a „Graffaló, avagy az óriás faló kisegér” című előadást. A világszerte ismert mese feldolgozását kísérőprogramok és bábkészítő foglalkozás is színesítette.
Emlékfutással tisztelegnek Lehoczki László előtt Miskolcon
MiskolcSportÉletmódEgészségSzabadidő
Különleges eseményre várják a miskolciakat vasárnap: a SteelRunners Hungary Sportegyesület közös futást szervez, hogy méltó módon emlékezzen meg Lehoczki László munkásságáról és örökségéről.
Akkor és most Erzsébet tér
Akkor és most: az Erzsébet tér
Miskolc
A fekete-fehér, 1955-ben készült felvételen az Erzsébet tér látható az Avas felől nézve, csakúgy, mint a napokban készül párján.