Ugrás a tartalomra

Az MSZP Péterffy Attilát, Pécs jelenlegi polgármesterét támogatja a 2024-es önkormányzati választásokon

Létrehozva
Az MSZP úgy gondolja, hogy nem kevesebb, hanem több önkormányzatiságra lenne szükség Magyarországon – jelentette ki Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke csütörtöki pécsi sajtótájékoztatóján, ahol bejelentette, az MSZP Péterffy Attilát, Pécs jelenlegi polgármesterét támogatja a 2024-es önkormányzati választásokon.
Kép
Fotó: facebook.com/kunhalmiagnes

Kunhalmi Ágnes elmondta: Pécs város vezetése és polgármestere mindent megtett annak érdekében, hogy a „sanyarú” kormányzati körülmények ellenére a helyi lakosság ne érezze magát elhanyagolva. Mint fogalmazott, „a törődés, a szociális biztonság jellemzi elsősorban” a városvezetés munkáját. Az MSZP ezért továbbra is bízik Péterffy Attilában, és arra kéri a pécsieket, a pécsi baloldali szavazókat, hogy a következő választáson támogassák őt abban, hogy folytatni tudja a megkezdett munkát.

Kunhalmi Ágnes kijelentette: nem kevesebb, hanem több önkormányzatiságra lenne szükség Magyarországon, a kormánynak pedig nem pénzeket kellene elvonni az önkormányzatoktól, hanem éppen hogy támogatni kellene azokat.

2019-ben Pécsen egy nagyon széles politikai koalíció kapott bizalmat a választóktól – mondta Péterffy Attila, Pécs polgármestere, majd felidézte: „egy morális és egy gazdasági csődből kellett, hogy kivezessük a várost”.

„Nagyon bízom abban, hogy a pécsiek látják a közös eredményeinket, ez az, ami bennünket arra biztat, hogy 2024-ben közösen ismét egy megmérettetésre együtt vállalkozzunk” – folytatta a polgármester, majd hozzátette: ebben nagyon fontos a Magyar Szocialista Párt támogatása, külön megköszönve az MSZP helyi és országos elnökségének a támogatást. „Bízom abban, hogy az elért közös eredményeink lesznek azok, amelyek alapján a pécsi szavazók bizalmát ismét elnyerhetjük” – fogalmazott.

A sajtótájékoztatón részt vett Kaposi Levente, az MSZP pécsi elnöke és Csaba István, az MSZP megyei elnöke, a párt Országos Elnökségének tagja is.

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.