Ugrás a tartalomra

Már a Kocsonyafesztiválra készül a Szimbiózis Alapítvány is

Létrehozva
A szervezet varrodájában már készülnek a plüssbékák, konyhájuk pedig márciusban ismét elkészíti a Szimbiózis speciális miskolci kocsonyáját – természetesen közepén a pislogó miskolci békával. 
Kép

A Szimbiózis Alapítvány már készül a Kocsonyafesztiválra. A fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberekkel foglalkozó szervezet varrodájában már gőzerővel készülnek a zöld, miskolci plüssbékák. A tervek szerint több száz békát varrnak majd. Ezeket a fesztivál ideje alatt vásárolhatják meg a miskolciak és Miskolcra látogatók. 

A Miskolc Televízió Híradója a napokban járt a varrodában, ahol kiderült, minden munkafolyamatnak megvan a maga felelőse. A műhelyben általában nyolc-tíz ember dolgozik. Hegedűs Annamária például a kisebb békákat varrja. Amint azt a Miskolc Mának elmondta, egy kis béka elkészítése körülbelül egy óra, ezt követően pedig kollégája folytatja a munkát, aki a szemeket is felvarrja a kis plüssjátékra. 

A Szimbiózis Alapítvány számára nagyon fontos, hogy részesei lehessenek a háromnapos eseménynek, hiszen a Kocsonyafesztiválon keresztül is szeretnék megmutatni, hogy a fogyatékkal élő emberek is teljes értékű miskolci polgárok – mondta el a szervezet kuratóriumi elnöke. 

Kép


- A kézműves termékek mellett pedig természetesen szeretnénk, ha ismét bemutatkozhatna a konyhánk is a rendezvényen. Néhány évvel ezelőtt a legutolsó kocsonyaversenyen díjazottak voltunk, ezzel megmutattuk, hogy tudunk minőségi termékeket előállítani, és szeretnénk ezt idén megismételni – mondta el Jakubinyi László, aki hozzátette még: természetesen az ő kocsonyájukban is lesz béka, hiszen az Miskolcon, pláne a Kocsonyafesztiválon elmaradhatatlan kelléke ennek a finom téli éteknek.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Kocsonyafesztivált a járvány miatt kétéves kihagyással, 2020 után először rendezik meg újra március 3-a és 5-e között Miskolc belvárosában.
 

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.