Ugrás a tartalomra

Csalókra figyelmeztet a Városgazda

Létrehozva
Hétfőn kiadott közleményükben arra hívják fel a figyelmet, hogy a Városgazda munkatársainak adják ki magukat csalók Miskolcon.

Lapunkhoz eljuttatott közleményükben figyelmeztetnek: több lakossági jelzés érkezett a napokban a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.-hez olyan esetekről, amelyek során ismeretlen személyek, csoportosan, miskolci lakásokba csengettek be azzal az indokkal, hogy a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási díj befizetését ellenőrizzék.

A bejelentések szerint az említett személyek a Városgazda munkatársaiként mutatkoztak be, és a társaság munkaruháját, vagy arra hasonlító öltözéket viseltek.

A Városgazda felhívja a lakosság figyelmét, hogy a társaság tevékenységi köréből és jogosultságából fakadóan nem végez, és nem is végezhet ilyen jellegű tevékenységet.

Azoknak pedig, akik hasonló történést észlelnek, a társaság azt tanácsolja, hogy az ilyen személyeket ne engedjék be a lakásba, és jelentsék az esetet a rendőrségen.

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.