Ugrás a tartalomra

Kilencvenötödik születésnapján köszöntötték Lajos bácsit

Létrehozva
Az önkormányzat és a kormány nevében kilencvenötödik születésnapja alkalmából Vass Lajost köszöntötte Veres Pál polgármester és Erdei Sándor önkormányzati képviselő.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Vannak kortalannak látszó emberek, akikre azt mondjuk, hogy már nem is öregszenek, mert nem fog rajtuk az idő. A közel egy évszázadot maga mögött tudó Vass Lajos is ilyen, aki 1928. február 6-án született. Korához képest jó erőben van, és bár a fia és annak családja naponta meglátogatja, gondját viseli, ő egyedül él saját otthonában. A napi dolgok elvégzésében önellátó. Igaz, a lakáson kívülre már nem megy egyedül. 

Veres Pál meleg szavakkal köszöntötte a születésnapost, megemlítve, hogy számára azért is különleges ez az alkalom, mert az édesapja is éppen idén lenne 95 éves. Erdei Sándorral együtt jó egészséget és további boldog éveket kívántak az ünnepeltnek, aki a beszélgetés alatt elmondta, hogy huszonöt esztendeje él egyedül, akkor veszítette el a feleségét. Egy fiuk, egy unokájuk és eddig egy dédunokájuk van, akikre nagyon büszke. 

Kép

Lajos bácsi Hajdúhadházon született és első iskoláit Debrecenben végezte. Ahogy elmesélte, az nagyon más világ volt még akkoriban, a közel húsz kilométeres távolságot, oda-vissza gyalog tette meg mindennap. Egyszer el is késett, a tanára kérdőre vonta, akkor derült ki számára is, hogy a kisdiák bizony jókora séta árán jut el az iskolába. 

Érettségi után jött Miskolcra a Lenin Kohászati Művekbe dolgozni, az ötvenes években, azóta már vérbeli miskolci. Közben egy időre áthelyezték Dunaújvárosba is kohót építeni, sőt, az egyetem építésében is részt vett. 
A kohászatban a nagyolvasztói gyáregységben a TMK (tervszerű megelőző karbantartás) osztályvezetője volt. A gépészettől a kohászatig sok mindennel foglalkozott hosszú karrierje során. 

Kép

A kilencvenöt évbe sok dolog belefért. Legszívesebben a fiatalkorára és a családjára emlékszik vissza. Megosztott velünk egy élményt is az érettségiről: annyira jól ment a történelem tétel, hogy végig sem hagyták neki mondani. És emlékszik a sok és nehéz munkára, már gyerekkortól, amikor még a földeken is be kellett segíteni a családnak, akár reggeltől estig hajbókolva a szántásban. 

Amíg több erő volt, kijárt a hétvégi telekre dolgozgatni, levegőzni. Ma már erről le kell mondania, legalábbis arról, hogy egyedül maradjon ott. Ha menni kell valahová, ma már csak a családdal együtt mozdul ki. Az idejét szívesen tölti olvasással és keresztrejtvény fejtéssel, ami szellemileg is karbantartja, ahogyan erről a beszélgetés alatt magunk is meggyőződhettünk.  
 

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.