Ugrás a tartalomra

Lezárult a hatósági vizsgálat

Létrehozva
Lezárult az előzetes vizsgálati eljárás a Metal Shredder Hungary Zrt. által létesített nem veszélyes fémhulladék hasznosító, előkezelő telep kapcsán - írja közleményében a polgármesteri hivatal.

A Metal Shredder Hungary Zrt. (9012 Győr, Hegymester u. 62.) kérelmére, a 3527 Miskolc, Bogáncs u. 7. szám alatti, 47511/27 hrsz.-ú telephelyen tervezett nem veszélyes hulladék hasznosító, előkezelő telep létesítése kapcsán, a területi környezetvédelmi hatóság (B.-A.-Z. Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály - 3530 Miskolc, Mindszent tér 4.) az előzetes vizsgálati eljárást lezárta és megállapította, hogy a tervezett nem veszélyes fémhulladékok gyűjtésére, előkezelésére, hasznosítására vonatkozó tevékenység megvalósításához környezeti hatásvizsgálat lefolytatása nem szükséges.

A határozat teljes szövege – előzetes egyeztetést követően - március 8-ig megtekinthető a B.-A.-Z. Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán (Miskolc, Mindszent tér 4. sz.), valamint Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Építési és Környezetvédelmi Osztályán (3525 Miskolc, Városház tér 8. sz.) – ügyfélfogadási időben.

 

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.