Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

Létrehozva
Mutatjuk 1 percben, mik a legfontosabb hírek a városban az utóbbi 24 órában.

Új bölcsőde épülhet Hejőcsabán

A Mésztelep utca elején a korábban szükséglakások helyén egy több mint 800 millió forintos pályázati forrásnak köszönhetően az építkezés nyár végén, ősz elején elkezdődhet. Az új bölcsőde 80 férőhelyes lesz. 

Újabb fejlesztés Tapolcán

232 millió forintból, a Terület- és Településfejlesztés Operatív Program pályázatán elnyert támogatásból újul meg a Miskolctapolcai úti orvosi rendelő két épülete. A kivitelezési tervek már készülnek, a külső-belső rekonstrukció a tervek szerint ősszel kezdődhet.

Kivívta…

Tehetségének, akaraterejének köszönhetően, egy hosszú kihagyás után, két évvel idősebbek között szerepelhet majd a magyar válogatott tagjaként, Terhes Hanna. A Diósgyőri Vívó Egyesület párbajtőrözője így ott lehet az észt fővárosban, Tallinnban esedékes kadet és junior Európa Bajnokságon. 

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.