Ugrás a tartalomra

A győri kapuiak elmondták, milyen Szinvát szeretnének

Létrehozva
Legalábbis a Kiss Ernő utca mentén haladó mintegy másfél kilométeres szakaszon, amihez kapcsolódóan újból közösségi tervezést szervezett a város. A Győri kapu közösségének érdeklődő lakosai elmondhatták, hogyan képzelik el a Szinva Zöld Folyosó nevű projekt részeként a városrészükön a patak megújulását. Egyebek mellett kutyás, kisgyerekes, kerékpáros és sportos szempontok is elhangzottak.
Kép
Fotók: Mocsári László

A Szinva Zöld Folyosó-projektet az állampolgárok bevonásával igyekszik megvalósítani Miskolc. Ennek részeként tavaly több helyszínen is közösségi tervezési alkalmakat szervezett az érintett terület önkormányzati képviselője, a polgármesteri hivatal főépítészeti kabinetje és a részvételi iroda. A cél az volt, hogy megismerjék az elsőszámú érintettek, a helyiek véleményét, vágyait még a tervek elkészülése előtt, hogy azokat majd a lehetőségek fényében be tudják építeni a Szinva megújulásába.

A Győri kapuban is volt egy ilyen alkalom 2022 végén, azonban a lakosok már akkor jelezték, hogy szívesen vennének még egy tervezést, mivel sokan nem tudtak csatlakozni hozzájuk, akik ugyancsak szeretnének véleményt alkotni.

Kép

A polgármesteri hivatal ennek az igénynek tett eleget február 9-én az Ifiház Kávézóba szervezett újabb közösségi tervezéssel. Mintegy 15 győri kapui érdekelt ment el az eseményre, hogy a Kiss Ernő utca mentén haladó közel másfél kilométeres szakasz jövőjéről egyeztessenek.

Bölcs gondolataikat a terület önkormányzati képviselője, Simon Gábor, illetve a főépítészi kabinet és a részvételi iroda szakemberei hallgatták meg. A konstruktív beszélgetés során elhangzottak segíthetnek abban, hogy a Szinva – és Miskolc – valóban a miskolciakért, és velük együtt fejlődjön.
 

Ez is érdekelhet

Földes Gimnázium - emléktábla koszorúzása
Jól ismeri a múltját?
MiskolcKultúraSzabadidő
A miskolci zsidóság történetét ismerhetik meg, akik ellátogatnak a Forrásvíz Kulturális Alapítvány programjára. A személyes hangvételű esten Szabó Tünde Judit miskolci kutató és író tart előadást.
Egy királyfi, aki a Halhatatlanság Birodalmát keresi
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 23-án, szombaton délelőtt fél 11-kor láthatják az érdeklődők A halhatatlanságra vágyó királyfi című előadást a Kossuth utcai Csodamalom Bábszínházban.
Borangolás szombat délután
Az esős idő sem fogta vissza az Avasi Borangolást
MiskolcSzabadidő
A változékony időjárás ellenére is sok látogatót vonzott a 14. Avasi Borangolás, ahol három napon át koncertek, gasztronómiai programok és borkóstolók várták az érdeklődőket az Avason.
Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.