Ugrás a tartalomra

A kilencvenöt éves Kerekes Józsefnét köszöntötték

Létrehozva
Kilencvenötödik születésnapja alkalmából köszöntötte Kerekes Józsefnét Miskolc önkormányzata nevében Szomorné Takács Tünde, a polgármesteri hivatal lakosságszolgálati főosztályának csoportvezetője.

Kép
Fotók: Mocsári László

Kerekes Józsefné Júlia néni 1928. február 17-én született Görömbölytapolcán (ma Miskolctapolca), tizenhárman voltak testvérek ma már csak ő van életben. Egész élete Miskolchoz köti, iskolái elvégzése után óvónőként helyezkedett el az egykori BM óvodában a Kazinczy utcán, itt harminc éven át dolgozott. Lapunknak elmondta, nagyon szeretett gyerek között dolgozni, azt vallja, ez is tartotta fiatalon. Három unokája és öt dédunokája van, amikor teheti velük is nagyon szívesen tölti idejét.

Mint mondja, az egészségével különösebb probléma így kilencvenöt évesen sincsen, viszont nehezebben jár, mint régen. Agyilag viszont friss, nagyon szeret olvasni, televíziót nézni és rejtvényt fejteni.

Kép

A fiatalabb generációknak azt üzeni, dolgozzanak sokat, de azért pihenjenek is, találják meg az egyensúlyt a kettő között. "Rosszat pedig ne csináljon senki!" - zárta gondolatait Júlia néni.

Ez is érdekelhet

Száguldás az útfelújítási szakaszon – gigabüntetés Miskolcon
MiskolcBűnügy
... és még a biztonsági öv sem volt bekapcsolva.
Vége a legényéletnek, párt talált Wilson, a kúszósül
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A Miskolci Állatkert látogatóinak egyik kedvencéhez, Wilsonhoz, az észak-amerikai kúszósül hímhez megérkezett új párja, Daisy, a fiatal nőstény a Pozsonyi Állatkertből.
Nagy meglepetés érte
MiskolcSport
Sífutásban szerzett kvótát a Milánóban és Cortina d’Ampezzóban idén februárban rendezett ötkarikás játékokra Büki Ádám. Öt sífutó számban indult Olaszországban a Miskolci Honvéd SE versenyzője, aki igazi multisportoló és idén az év sportolója díjat érdemelte ki.
Értékes helyezéseket szereztek
MiskolcSport
A DVTK-Miskolci Sportiskola birkózó szakosztályának tagjai Budapesten léptek szőnyegre.