Ugrás a tartalomra

MSZP: a Fidesz az emberek biztonsága helyett csak a pénzzel foglalkozik

Létrehozva
Az emberek biztonsága helyett csak a pénzzel foglalkoztak a kormánypárti képviselők az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságban, ahol a szocialisták stratégai partnerségi megállapodások felülvizsgálatáról szóló határozati javaslata volt napirenden - közölte az MSZP társelnöke hétfőn.

Komjáthi Imre az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón közölte, javaslatunk arról szól, ne lehessen stratégiai partnerségi megállapodást kötni olyan céggel, amely nem tartja tiszteletben a magyar törvényeket, amelynek nincsenek rendezett munkaügyi kapcsolatai.

Hozzátette: a javaslat azt is tartalmazza, hogy ha egy stratégiai partner megsérti a munkaügyi törvényeket, akkor fel lehet vele mondani a megállapodást. Példaként említette, hogy a Tungsram - "mielőtt utcára tette a dolgozókat" - felmondta a kollektív szerződés végkielégítéssel kapcsolatos részeit, amivel több millió forinttal károsította meg a dolgozókat.

Az ellenzéki képviselő szerint a kormánypárti képviselők a bizottságban csak egy dologgal, a pénzzel foglalkoztak, hogy az érintett cégek mennyi támogatást kapnak, amivel nem foglalkoztak, az az ember. Az MSZP határozottan kiáll a dolgozók mellett, minden javaslata a dolgozók biztonságát szolgálja - jelentette ki.Fontosnak nevezte azt is, hogy az épülő akkumulátorgyáraknál a dolgozó "ne hagyja ott az egészséges tüdejét és máját", mert nincsenek megfelelő munkavédelmi ellenőrzések.

Ez is érdekelhet

A Záró Akkord lesz a vége
MiskolcKultúra
Május 19-én különleges zenei élmény várja a közönséget az Ady Endre Művelődési Házban. Bartókos növendékek és tanáraik lépnek színpadra egy lendületes, sokszínű koncerten.

Pünkösdvasárnap Andókútra vonatozhatunk
MiskolcSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége vasárnapján különvonatot indít a LÁÉV Andókútra.
mother father/pixabay.com
A jogász válaszol: A kiskorú gyermek közös szülői felügyelete
Miskolc
Egy miskolci olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mit jelent a közös szülői felügyelet, és mi történik akkor, ha a felek ebben nem tudnak megegyezni. Házasságából egy gyermek született, jelenleg külön élnek feleségével, és a férj válópert kíván indítani.
Megkoronázták Tokióban
MiskolcSport
A mindössze huszonkét esztendős miskolci paralimpikon nemcsak sportteljesítményével, hanem példamutató hozzáállásával is reményt sugároz: motivál és erőt közvetít mindazok számára, akik valaha valamilyen akadályba ütköztek, legyen az a sport, vagy az úgynevezett nagybetűs élet bármely más területe.