Ugrás a tartalomra

Kocsonyafesztivál: hömpölygő tömeg, vásári forgatag, és sok-sok zene a második napon

Létrehozva
Rengetegen voltak kíváncsiak a Miskolci Kocsonyafesztivál második napjára is, a sétálóutca és környéke már napközben is megtelt emberekkel, ami estére várhatóan fokozódik, hiszen szombaton is három helyen várják koncertek az érdeklődőket.
Preview Image
Kocsonyafesztivál szombat délelőtt - Horváth Csongor képgalériája

Thai chi bemutató, kvízjátékok, jégszobrász bemutató – ilyen, és ehhez hasonló színes programok várták azokat a kocsonyafesztivál látogatókat, akik szombaton délelőtt a Szinva teraszon kezdtek. A rendezvény szíveként üzemelő városi téren ezen a napon is civilszervezetek mutatkoztak be, akiket a helyszínen támogatni is lehetett.

A vásári forgatagban pedig egymást követték a fellépők. Itt volt a Pipás zenekar, a Miskolci Zsonglőr Klub, a Parallel vásári mulattatók csapata, a Debreceni Katona Dalárda, a Szárnyas Sárkányok gólyalábasok, a Perecesi Bányász Fúvószenekar, a Főnix Tűzzsonglőr Csoport és a Számadó Zenekar is. Ők biztosították a jó hangulatot azoknak, akik az árusok portékáival ismerkedtek, vagy éppen a gasztronómiai szolgáltatók finomságait dézsmálták. És feltűnt természetesen a színház környékén Mr. Piano is, akiről nyugodtan kijelenthető: évek óta elmaradhatatlan eleme minden miskolci nagyrendezvénynek.

Ha pedig az esti programot nézzük, ma sem lesz ok panaszra. Az Erzsébet téren ma is miskolci zenekarok muzsikálnak: fellép, fellépett, a Diri-Dongó, a Reborn, az Áll-a-tok, a Későn szóltál és a Sring sing.

A Villanyrendőrnél este nyolctól az Animal Cannibals, tíztől Csordás Tibi (Fiesta), tizenegytől Lotfi Begi, éjféltől pedig Pixa zenél. Végül, de nem utolsó sorban a Szent István téri nagyszínpadon napközben Szécsi Viki és Vízi Viktor, a Mohikán, a Balkan Fanatic zenélt, este pedig a New Level Empire, a Paddy and the Rats folytatja. A nap fénypontja a fesztivál külföldi sztrájvendégének koncertje lesz, ők a Groove Coverage, majd Erős vs. Spigiboy zárja a sort már jócskán belenyúlva a vasárnapba.

Ez is érdekelhet

mother father/pixabay.com
A jogász válaszol: A kiskorú gyermek közös szülői felügyelete
Miskolc
Egy miskolci olvasónk azzal a kérdéssel fordult hozzánk, hogy mit jelent a közös szülői felügyelet, és mi történik akkor, ha a felek ebben nem tudnak megegyezni. Házasságából egy gyermek született, jelenleg külön élnek feleségével, és a férj válópert kíván indítani.
Megkoronázták Tokióban
MiskolcSport
A mindössze huszonkét esztendős miskolci paralimpikon nemcsak sportteljesítményével, hanem példamutató hozzáállásával is reményt sugároz: motivál és erőt közvetít mindazok számára, akik valaha valamilyen akadályba ütköztek, legyen az a sport, vagy az úgynevezett nagybetűs élet bármely más területe.
Folytatódik Miskolcon az útfelújítási program
Miskolc
Mutatjuk hétfő reggel mely helyszíneken érdemes óvatosabban közlekedni a Miskolci Városgazda munkálatai miatt.
DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.