Ugrás a tartalomra

Új, környezetbarát midibuszok állnak forgalomba Miskolcon

Létrehozva
A miskolciak már keddtől utazhatnak ezeken a járműveken az 5-ös, a 9-es, a 11-es, a 15-ös, a 28-as és a 68-as vonalakon.
Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

A sűrített földgázüzemű járművek múlthéten érkeztek a városba, miután egy évvel ezelőtt bejelentették a mintegy 310 millió forintos beruházást. A projekt egy lízingkonstrukció keretében valósult meg. A hétfői átadóünnepségen elhangzott, a buszok olyan területekre is el tudnak jutni, melyeket a jelenlegi csuklós és szóló járművekkel csak nehezen tudnak megközelíteni. Egyelőre azonban olyan útvonalakon közlekedik, ahol jellemzően kevés a felszálló utas.

A közel negyven fő befogadására alkalmas Iveco midibuszok klimatizáltak, és utastájékoztató eszközökkel, utasszámlálóval, valamint biztonsági kamerarendszerrel látták el őket. Hatótávolságuk eléri a 350 kilométert, és teljesítik az EURO6-os környezetvédelmi normákat.

Kép

- A közlekedési társaság tovább fiatalította és zöldítette járműállományát - hangsúlyozta Veres Pál polgármester, aki rámutatott: a midibuszokat alacsony költségekkel lehet fenntartani, mindemellett hozzájárulnak a közösségi közlekedés színvonalának emeléséhez is.

- Ez egy minőségi lépés a város közlekedése szempontjából, a járműkorszerűsítési folyamatot folytatni szeretnénk - mondta.

A városvezető emlékeztetett, több racionalizálást is végrehajtottak a vállalatnál az elmúlt években, és bár a földgáz ára jelentősen megnőtt tavaly, hosszútávon a környezetet kevésbé terhelő meghajtások jelentik a jövőt.

A polgármester elmondta azt is, hogy az elmúlt hónapokban "rákényszerültünk arra, hogy dízelbuszokat állítsunk vissza a forgalomba", mert ezek működési költsége alacsonyabb volt, mint a gázüzeműeké, most azonban, hogy "kezd konszolidálódni az energiaszektor", így ismét fontos szerepet kapnak a gázüzemű buszok Miskolcon.

Kép

Demeter Péter, az MVK Zrt. vezérigazgatója elmondta, az új midibuszok olyan vonalakon és azokban a napszakokban fognak közlekedni, ahol eddig kisebb kihasználtsággal és ezáltal nagyobb költségráfordítással közlekedő szóló autóbuszok teljesítettek szolgálatot.

Rámutatott, a midibuszok környezetterhelése alacsony, és üzemanyagfogyasztása "messze kedvezőbb", mint a szóló típusú CNG-busz gáz költsége, vagy mint egy szóló dízel autóbusz üzemanyagköltsége, így az MVK Zrt. gazdaságosabban tudja üzemeltetni az érintett vonalakat.

Hozzátette, folyamatosan figyelni, elemezni fogják az érintett vonalak utasszámadatait, és ha azok indokolni fogják - például amikor egy hétvégén nagyobb turistaforgalom alakul ki -, akkor nagyobb befogadóképességű autóbuszt biztosítanak majd az érintett vonalon.

Kép

Miskolcra 2016-ban 75 hasonló gázüzemű busz érkezett. A közlekedési vállalat vezérigazgatója szerint az MVK Zrt. az ország legnagyobb gázüzemű flottájával és technológiájával rendelkezik.

Molnár Tamás, az ECO-tech visiON Kft. ügyvezető igazgatója - az Iveco polgári haszongépjárműveinek hazai képviselője – kifejtette, hogy az Iveco több mint harminc éve fejleszt gázüzemű járműveket, ez a midibusz pedig egyedülálló módon ötvözi a színvonalas kényelmet, dizájnt és a teljesítményt. Annak érdekében, hogy maradéktalanul megfeleljenek ügyfeleik magas igényeinek, a midibusz még gazdaságosabbá vált, miközben vezetője és utasai számára egyaránt teljeskörű és újszerű utazási élményt kínál.

Ez is érdekelhet

Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.
A jogász válaszol: Előzetes bizonyítás közjegyző előtt
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy a fél éve vásárolt házában, rövid idővel a birtokba lépés után repedések jelentkeztek. Az eladóval szemben szeretne igényt érvényesíteni, de a javítás után már nehezebben fogja tudni bizonyítani, milyen állapotban volt az ingatlan, mi okozta a problémát, és mekkora kár keletkezett. Kérdezi, hogy ezek után milyen lehetősége van?