Ugrás a tartalomra

Hegedűs Andrea: a kormány egy nap alatt végezte ki a MOK-ot

Létrehozva
A Demokratikus Koalíció (DK) helyi országgyűlési képviselője csütörtökön a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház előtt ismertette pártja álláspontját a magyar egészségügyet övező közelmúltbéli történésekről. 
Kép
Hegedüs Andrea a megyei kórház előtt tartott sajtótájékoztatót. Fotók: Horváth Csongor

– Bosszúállás a kamara ellen, mert szakmailag kifogásolta a kormány tervét az egészségügyi rendszer átalakításáról – értékelte Hegedűs Andrea a központi kabinet döntését. Mindannak nyomán ugyanis – fejtette ki a DK miskolci képviselője – huszonnégy óra leforgása alatt, előkészítés nélkül, a MOK véleményét és javaslatait sorozatosan figyelmen kívül hagyva „darálta le a fideszes kétharmad a Magyar Orvosi Kamarát”, majd pedig annak etikai ügyeit a belügyminiszter által kinevezett testület hatáskörébe rendelte.

– Aki a kormány ész nélküli száguldását próbálja megállítani, az úgy jár, mint a MOK – hangzott el a parlamenti képviselőtől, aki szerint világossá vált, hogy nem szabad tiltakozni, de még csak véleményt sem lehet mondani. Márpedig – jegyezte meg – a MOK összefogó és koordináló szerepe szakmai, etikai és erkölcsi szempontból is nélkülözhetetlen. Értelmezése szerint a MOK voltaképp csak az ellen lépett fel, hogy a kormány életveszélybe sodorja a lakosságot és veszélyeztesse a betegellátást hazánkban.

A DK szerint a magyar egészségügy a működőképessége határán egyensúlyoz – azzal pedig, hogy „az állami egészségügyet lerohasztják, egyre fokozódó mértékben terelik át a betegeket a magánegészségügybe”. Az előzetes tervek szerint – hangzott el a Népszava információira hivatkozva – a vármegyében tizennégy településen (egyebek mellett Felsőzsolcán, Szirmabesenyőn és Sajószentpéteren) szűnne meg a háziorvosi ügyelet. Emellett áprilistól mindössze egyetlen gyermekügyeleti pont maradna Miskolcon, a megyei kórházban. Háziorvosi ügyelet a székhelyen kívül pedig mindössze kilenc településen lenne onnantól. 

Kép

– Erős állami egészségügyre van szükség, ahol helye van a magánegészségügynek, de nem úgy, hogy abba bekényszerítik az embereket – összegezte mondandóját a miskolci képviselő, leszögezve: pártjának szakemberei több szakmai szervezettel konzultáltak már, javaslatokat is kidolgoztak az egészségügy rendbetételére, hogy a magyarok és a miskolciak minél előbb európai színvonalú egészségügyi ellátáshoz juthassanak.

Az ellenzéki politikus végezetül szóba hozta azt a szerdai sajtóhírt is, mely szerint az itteni megyei kórház főigazgatója főorvosaitól azt kérte, hogy csak azokat a dolgozókat engedjék másodállásba a magánszektorba, akik közreműködnek az önként vállalt túlmunkában is. Márpedig – emlékeztetett Hegedűs Andrea – az orvosi kamara szerint az egészségügyi dolgozók között tilos hátrányos megkülönböztetést tenni a többletmunka vállalásával összefüggésben.

Ez is érdekelhet

DVTK II F4R Fotó: DVTK
Diósgyőri vereség Tarpán
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata idegenbeli bajnokit játszott. A Tarpa SC vendége volt a DVTK II F4R együttese.
20A busz MVK
Új időszak kezdődik: változik a miskolci menetrend hétfőtől
Miskolc
Május 18-tól vizsgaidőszaki menetrend szerint közlekednek egyes járatok.
Tóth Anna hatodikként zárt Japánban. Fotó: magánarchívum
Tóth Anna Tokióban is a legjobbak között
MiskolcSport
A botswanai váltó világbajnokság után ezúttal egyéniben, fő számában állt rajthoz Japán fővárosában Tóth Anna, a DVTK magyar bajnok gátfutója.
Ostorházi Imre. Fotó: Mocsári László
Ez egy családi történet
MiskolcGazdaságKultúra
Ostorházi Imre több mint négy évtizede a miskolci turizmus és vendéglátás meghatározó szereplője. A szakma és a nagyközönség megbecsülését jelzi, hogy 2026-ban Miskolc város turizmusáért díjjal ismerték el munkáját.