Ugrás a tartalomra

Születésnapján fogtak össze Pannáért a Népkertben 

Létrehozva
A vasárnap kilencedik életévét betöltő Panna gyógyulásért tartottak jótékonysági futást délelőtt a Népkertben.
Kép

A rekortánborításon vasárnap pontban tíz órakor elrajtoló mezőny bemelegítő és nyújtó gyakorlatai közben elsőként Veres Pált hallgathatta meg, aki mindenekelőtt köszönetet mondott a szervezőknek. A polgármester örömét fejezte ki, hogy ismét bebizonyosodott: amennyiben egy jó ügy érdekében kell közösen cselekedni, Miskolc kész megmozdulni a célért.

A miskolci kislány egy súlyos betegség miatt beszélni és járni sem tud, a gyógyulásra az egyetlen esélye a folyamatos, intenzív kognitív és mozgásfejlesztő terápia, a család azonban egyedül nem tudja fizetni a költségeket. A Panna Gyógyulásáért Alapítvány által szervezett "Panna Gyógyulásáért Jótékonysági Futás" ezen a helyzeten volt hivatott segíteni.

Preview Image
Mocsári László képgalériája

Az eseményen fővédnökként vett még részt olimpiai ezüst- és bronzérmes, továbbá világ- és Európa-bajnok úszónk. Cseh László hangsúlyozta, habár a futás kevésbé áll hozzá közel, őszintén reméli, hogy sok ehhez hasonló alkalomnak lehet majd még részese. A város olimpiai- és Európa-bajnok birkózója, Repka Attila ugyancsak örvendett az akciónak.

Panna kilencedik születésnapjára való tekintettel felcsendültek az ilyenkor ismerős dallamok, sőt, a torta sem maradhatott el, mellyel a Supersum Alapítvány részéről Bernasconi-Bús Katalin lepte meg az ünnepeltet.

Kép

A tenni akaró miskolciak a jótékonysági futáson a nevezési díj helyett ezúttal adományokkal segíthettek, akiknek – a szervezők, a város, valamint a támogató szervezetek, egyesületek és cégek mellett – Panna édesanyja, Prekob Viktória is köszönetét fejezte ki.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.