Ugrás a tartalomra

Tovább bővül Miskolc kerékpárút hálózata

Létrehozva
A beruházás részeként kerékpárúttal kötik össze Miskolcot Mályival, és erdei kerékpárút épül Miskolctapolcáról Kisgyőr felé.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Négy szakaszon, összesen kilenc kilométer hosszan épül új kerékpárút idén Miskolcon. A beruházás részleteit Veres Pál polgármester és Miklós Viktor, a Polgármesteri Hivatal pályázati főosztályvezetője hétfőn jelentette be sajtótájékoztatón.

Az önkormányzat folytatja a város kerékpárút hálózatának összekötését a szomszédos települések kerékpárútjaival. A fejlesztés következő lépéseként a Mályi határáig már korábban megépült utat a 3-as főút mentén bevezetik Miskolcig.

- Szeretnénk folytatni azt a fejlesztést, aminek eredményeképp összekötjük a város kerékpárút hálózatát a szomszédos településekével, emellett olyan fejlesztéseket is végrehajtunk, amelyek a város zöld közlekedésében jelentős előrelépést jelentenek. Miskolc természeti adottságai kiválóak, lehetőséget biztosítanak arra, hogy az egészséges életmódhoz és a fenntartható közlekedéshez kapcsolódva minél több miskolci közlekedhessen alternatív mikro mobilizációs eszközzel a városban. Ennek a legalapvetőbb lehetősége a kerékpár – fogalmazott Veres Pál. A polgármester hozzátette, Miskolc számára a turizmus és az idegenforgalom kitörési pont, az utóbbi években pedig jelentősen felértékelődött az aktív turizmus, ezért az attrakciók fejlesztése mellett az ezeket kiszolgáló infrastruktúra fejlesztése is kiemelt fontosságú.

- Sokunk számára már nagyon várt a Diósgyőr-Lillafüred kerékpárút. A tervezés befejeződött, az engedélyek rendelkezésre állnak, a Terület és Településfejlesztési Operatív Program aktuális finanszírozásából azonban már nem tudnánk befejezni a kivitelezést, ezért ez a beruházás a TOP Plusz forrásból valósulhat meg – ismertette Veres Pál.

A tervezett nyomvonalak
A tervezett nyomvonalak

- Miskolc közigazgatási határától egészen a Pesti úti barkácsáruházig fog futni a kerékpárút. Onnan a második szakasz leágazik majd a Déli Ipari Park felé, és becsatlakozik a Bogáncs utcai kerékpárút nyomvonalba – tájékoztatott Miklós Viktor. Hozzátette, a Futó utcával párhuzamosan, a Hejő-patak mentén is kialakítanak egy új vonalat, amely a Miskolctapolcai útba csatlakozik be. Emellett kerékpárút épül Görömbölyről a cementgyár kereszteződéséig, valamint erdei kerékpárutat alakítanak ki Miskolctapolcáról indulva Kisgyőr felé.

A négy szakasz összesen közel kilenc kilométer hosszan valósul meg, négy külön kivitelező dolgozik majd rajta egy időben. A projekt összköltsége 1,1 milliárd forint, teljes egészében a Terület és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósul meg. A munkaterületet áprilisban adják át a kivitelezőnek, a beruházás a tervek szerint november végére készül el – ismertette Miklós Viktor.

A pályázati főosztályvezető felelevenítette, folyamatban van a Felsőzsolca-Miskolc összekötő kerékpárút építése is, amely több mint egy kilométeren köti össze majd össze a két települést. Szintén épül a Mexikóvölgy és Komlóstető összekötő-kerékpárút. Mindkét szakasz május végére készül el.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.