Ugrás a tartalomra

Leendő szakdolgozók versenyeztek a megyei kórházban

Létrehozva
Tizenkét, az egészségügyi szakképzésben résztvevő tanuló mérte össze tudását március 29-én a Kossuth Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny országos döntőjében.
Kép
Fotók: Mocsári László

A versenyt a borsodi megyeszékhelyen kívül a főváros több helyszínén és Kecskeméten rendezték meg. Miskolcon a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház a Skill-1-es labor adott otthont. Dr. Révész János, a kórház főigazgatója megnyitó beszédében röviden bemutatta a diákoknak az ország legnagyobb egészségügyi ellátó intézményét, és azt tanácsolta a versenyzőknek, hogy senki ne stresszeljen, mindenki alaposan gondolja át, hogy a feladatot miként lehet szakmailag jól végrehajtani úgy, hogy közben jól is érezze magát.

Kép

A megmérettetésen két egészségügyi oktatási intézményből 12 tanuló vett részt. A diákokról Dulibán Lászlóné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Területi Szervezetének elnöke a minap.hu-nak azt mondta, hogy az általános szakmai képességeken és ismereteken felüli tudást megkövetelő országos megmérettetés résztvevői olyan felkészült hallgatók, akik a jövőben nagyon könnyen beilleszkednek majd az egészségügyi rendszer munkájába. A versenyzők a döntőben a mindennapi betegellátásban használt helyzeteket oldottak meg művi körülmények között az általánosan használt eszközökkel és módszerekkel. 

Kép

A zsűri a műtéti szakasszisztenseknél csak harmadik helyet hirdetett ki, ezt Zámbori Bianka érdemelte ki. Az aneszteziológiai szakasszisztenseknél az első helyezett Nagy Szabina, a második Orosz Eszter, a harmadik Bosznai András Gergely lett. Mind a négyen a Miskolci Egyetem Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjai. Nagy Szabina azért jelentkezett a versenyre, mert mint mondta, szerette volna megtudni, hogy teljesít stresszhelyzetben. 

Kép

A szakmai verseny célja, hogy növelje az egészségügyi szakmák társadalmi presztízsét, hogy tegye vonzóvá a szakképzésbe való belépést a szakmák bemutatása által, elősegítve ezzel a pályaválasztó fiatalok pályaorientációját.
 

Ez is érdekelhet

Elcsúsztak a Macik
MiskolcSport
Jégkorong: a hazaiak nyerték az iglói felkészülési találkozót.
Születésnapot ünnepelt Az Életért a Rák Ellen Egyesület
Miskolc
A daganatos betegeket és hozzátartozóikat segítő közhasznú civil szervezet idén 35 éves, amit pénteken a vármegyeháza éttermében ünnepeltek meg.
Képgaléria
CineFest nyitónap
28 ország 56 versenyfilmje már 5 teremben – Megnyitották a CineFestet
MiskolcKultúra
Pénteken megnyitották a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált, amely szeptember 4. és 12. között ismét a nemzetközi filmművészet legizgalmasabb alkotásait hozza el Miskolcra.
Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.