Ugrás a tartalomra

Mezekre lehet licitálni, amivel egy beteg kisfiút támogathatunk

Létrehozva
Egy beteg borsodi kisfiú családját szeretnék támogatni abban, hogy javítani tudjanak a gyermek állapotán. ezúttal diósgyőri ereklyékre licitálhatunk.

Nagyszabású jótékonysági akció indult egy Igriciben élő súlyos beteg kisfiú megsegítésére: a felhívás során jelentős értéket képviselő sportereklyékre lehet licitálni, ezzel is esélyt adva Krisztiánnak ahhoz, hogy visszanyerhesse régi-új életét - hívta fel a figyelmet az amigeleken.hu diósgyőri sportoldal.

Ahogy arról már lapunk is beszámolt, a tiszaújvárosi tűzoltó, Baka Krisztián kisfia teljesen egészségesen jött a világra két és fél évvel ezelőtt, ám alig nyolchónaposan - a védőoltás ellenére - agyhártyagyulladást kapott. Négy hétig kómában feküdt, mire fel tudták ébreszteni, megvakult és gyakorlatilag teljesen megsüketült. A kis Krisztián emellett önálló nagymozgásokra nem képes, hasra fordulni is csak segítséggel tud.

A szülők küzdenek a kisfiú helyzetének jobbá tételéért, folyamatosan gyógytornára, valamint látás- és hallásfejlesztésre hordják a csöppséget. Emellett szeretnének eljutni Borsodból a komplex és intenzív fejlesztő kezeléseket biztosító solymári Borsóházba, illetve egy soproni speciális intézménybe, ahol rengeteg gyermeken segítettek már. A kezelések azonban jelentős anyagi terhet rónak a családra, ezért mindennemű támogatás létfontosságú lehet a számukra.

Az édesapa kollégái nagyszabású licitet szerveztek, számos profi magyar sportegyesület és magánszemély ajánlott fel komoly sportereklyéket Krisztián megsegítésére. Így tett a DVTK is: egy, a futballcsapat által dedikált DVTK-mezre, egy Kiss Angelika által aláírt (Magyar Kupa-győztes) mezre, és egy szintén a csapat által aláírt DVTK Jegesmedvék-mezre lehet licitálni, a licit 10 ezer forintról indul.

A gyűjtést az amigeleken.hu koordinálja, a liciteket az info@amigeleken.hu címre lehet elküldeni április 6-a délután 4 óráig. Azt ígérték, hogy az aktuális állást folyamatosan frissíteni fogják a weboldalon.

Április 8-án, szombaton délelőtt 10 órától pedig jótékonysági motoros és biciklis felvonulást tartanak Miskolcon, ami a Tudomány és Technika Háza előtti térről indul, és ide is érkezik vissza. A téren 11 órától programok is várják az érdeklődőket.

Aki anyagilag támogatná a családot és Baka Krisztiánt, az a Supersum Alapítvány számlaszámán keresztül teheti ezt meg:

Supersum Alapítvány
K&H BANK
Bankszámlaszám: 10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764-50526972-78881008
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: KRISZTIÁN

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.