Ugrás a tartalomra

„Együtt szép a világ”

Létrehozva
Kék pólóba öltözve és kék zászlókkal a kezükben mintegy százan gyűltek össze az autizmus világnapja alkalmából a miskolci virágóránál, hogy felhívják a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élőkre és nehézségeikre.
Kép

A rendezvényhez miskolci óvodások, pedagógusok, nyugdíjas szervezetek és érdeklődők csatlakoztak. Az autizmus spektrumzavar több millió embert érint a világon, és hazánkban is egyre többen küzdenek vele. Ugyanakkor még mindig információhiány és előítéletek jellemzik az erről kialakult képet – tudtuk meg Jakubinyi Lászlótól, a Szimbiózis Alapítvány kuratóriumi elnökétől, aki azt mondta, éppen ezért többet kell beszélni erről a különleges élethelyzetről ahhoz, hogy megfelelően kezelhessék az egyének, a családok és a társadalom.

– Hivatalos adatok szerint az elmúlt hat évben megnégyszereződött az ilyen gyermekek száma. Míg eddig a diagnózis központok havonta négy-öt, addig manapság már naponta kettő-három kórismét adnak ki. A gyermekek mellett egyre több felnőttről is kiderül, hogy az Asperger-szindrómás, ami az autizmus egyik válfaja – nyilatkozta a minap.hu-nak Jakubinyi László, aki hozzátette: sajnos a vármegye szakemberhiánnyal küzd, sokakat kell Budapestre küldeni egy-egy speciális diagnózisért.

Kép

A Flashmobot Miskolc önkormányzata, az Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és EGYMI Tüskevár Tagintézményével, a Miskolci Autista Alapítvánnyal és a Szimbiózis Alapítvánnyal együttműködésben szervezte meg. Az esemény fővédnöke Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere volt.

„Azt szerettük volna megmutatni ezzel a rendezvénnyel, hogy így együtt mindannyian egy kicsit mások vagyunk, és így együtt szép a világ” – mondta.

Preview Image
Horváth Csongor képgalériája

Hozzáfűzte: fontos látnunk és megismernünk, hogy az autizmus spektrumzavarral küzdők élete mennyiben különbözik másokétól, s ha megismerjük ezt a különleges élethelyzetet, akkor sokkal jobban kezelhetőbb, érthetőbb lesz, és könnyebben feldolgozhatóvá válnak azok a bennünk kialakult bizonytalanságok is, melyeket egy-egy számunkra furcsa helyzet váltott ki.

Az ENSZ 2007. december 18-án döntött arról, hogy minden évben április 2-án felhívja a figyelmet az autizmus spektrum zavarra.

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.