Ugrás a tartalomra

Hátrányos helyzetűeknek nyújtott segítséget a borsodi Gyerekesély Program

Létrehozva
A még 2016-ban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat célja a szegénység, különösen a gyermekszegénység csökkentése volt a gönci központú Abaúj-Hegyközi kistérségben.
Kép
Fotó: abagyep.hu (illusztráció)

A Gyerekesély Program közösségi ház és közösségi terek működését tette lehetővé, ahol naponta nyolc órában fogadták a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekeket és foglalkozásokat tartottak nekik - közölte az Abaúj-Hegyközi Többcélú Kistérségi Társulás az MTI-vel.

Az óvodáskorú gyermekeknek és szüleiknek közös készségfejlesztő programokat szerveztek, az iskoláskorú gyermekek fejlesztő foglalkozásokon vehettek részt, és a kompetenciafejlesztés eredményeként javultak a hátrányos helyzetű gyermekek tanulási és továbbtanulási esélyei.
Megerősítették a járási család- és gyermekjóléti központ szolgáltatásait, gyerekesély-irodát működtettek, gyermekorvosi szűrővizsgálatok igénybevételét tették lehetővé, tekintettel arra, hogy a gönci járásban nem működött gyermekorvosi szolgálat.

A projekt a Széchenyi 2020 programban mintegy 100 millió forint elnyert támogatásból valósult meg, az Európai Szociális Alap és Magyarország költségvetésének társfinanszírozásával - olvasható az Abaúj-Hegyközi Többcélú Kistérségi Társulás közleményében. (MTI)

Ez is érdekelhet

Avasi útfelújítás
Tartják a határidőt a miskolci útfelújítások
Miskolc
Egyszerre több nagy útfelújítás zajlik Miskolcon, ezért a város több pontján találkozhatnak lezárásokkal, terelésekkel és munkagépekkel a közlekedők. A közösségi oldalakon időről időre megjelennek olyan bejegyzések, amelyek szerint a beruházások csúszásban vannak. A jelenleg zajló nagy útfelújítások azonban a vállalt ütemezés szerint haladnak, a kivitelezési határidők tarthatók.
Vasárnap a régiségvásár miatt változik a villamosközlekedés
Miskolc
Szeptember 6-án, vasárnap – a Miskolci Régiségvásár miatt – 7 és 15 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között (VP jelzésű) villamospótló autóbuszok közlekednek.
Törpe fák vették birtokba szombaton a Diósgyőri Kézműves Alkotóházat
MiskolcKultúraSzabadidő
Ismét bemutatta törpe fáit a Miskolci Bonsai Club és vendégei szombat délelőtt a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület székhelyén, Diósgyőrben.
Leniért bőgtek fel a motorok szombaton Miskolcon
Miskolc
A helyi motoros közösség sikerének is mondható, hogy "Leni", tízéves autista kisfiú már az utolsó őssejtkezelésére készülhet. Szombaton ezért indult el a jótékonysági motoros felvonulás Miskolcon.